Connect with us

Kultúra

Gyászol a filmes szakma

Megosztás

Eltávozott a magyar filmművészet, és azon belül belül is a dokumentalizmus egyik kiemelkedő mestere. Legyen könnyű neki a föld.

film
Megosztás

Elment a rendszerváltást közvetlenül megelőző rendszerkritikus filmes csoport egyik ikonikus tagja Vitézy László, aki később erős családi és ideológiai szálon kapcsolódott rendszerváltó politika ma is uralkodó csoportjához.

Legyen könnyű neki a föld!

Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész Budapesten született 1940. május 17-én. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakán, majd a Balázs Béla Stúdióban állt munkába. Ezután a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdió rövidfilmrendezője lett, később a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezőjeként folytatta filmes karrierjét. Az 1970-es évek végétől a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában is vállalt rendezői munkákat, először a Pannon Krónika című műsornál, majd önálló dokumentumfilmek rendezőjeként. 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója lett. 1990–1993 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivőjeként is tevékenykedett.

Búcsúik tőle fia Vitézy Dávid.

Fontosabb filmjei

1980-as Békeidő – amelyért a Mannheimi Filmfesztivál nagydíját és Balázs Béla-díjat kapott –, az 1983-ban Filmszemle-díjas Vörös föld, a 2012-es Pillangó, valamint a 2013-as A galamb papné, vagy a 2022-ben bemutatott Az énekesnő.

2014-ben érdemes művésznek, 2020-ban kiváló művésznek választották, a Kossuth-díjat 2023-ban vehette át.

Ezeket olvasta már?

film

Szerző