Banánköztársaság
Szűcs R. Gábor: ilyenkor illik benyújtani a lemondást
Hadd idézzek a köztársasági elnökre vonatkozó törvényből: „2. § (1) A köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.”
Azért ezt gondoljátok meg….
1. Hazánk perui nagykövetéről kiderül, (nem a magyar hatóságok közreműködésével!), hogy több ezer (!) pedofil képet vagy videót tárolt hivatali számítógépén. Miután azt állította, hogy ő maga nem pedofil, a felvételeket más számára gyűjtötte, másfél év felfüggesztettet kapott.
Máig nem tudjuk, ki volt a megrendelő. Mindenki azt sejti, amit/akit akar.
2. Az igazságügyi államtitkár alapos gyanú szerint jelentős összegeket fogadott el a bírósági végrehajtók főemberétől. Ezért az Ügyészség nyolc, ill, tíz évi szabadságvesztést kért a két személyre Most mindketten szabad lábon: egyikük sincs börtönben. Az igazságügyi miniszter, aki végülis mindkettő tevékenységét felügyeli, még csak nem is tanúskodik az ügyben, sőt, bár miniszterként már nem tevékeny, az Európai Parlamenti lista első helyén jelölte a pártja, és rendszeresen nyilvánosan kifejti véleményét közügyekben. Ugyanez a miniszter a titkosszolgálati megfigyelés engedélyezését, anélkül, hogy erre jogosult volna, átengedte annak a személynek, aki most a fent megvesztegetési ügy egyik fő vádlottja.
3. A köztársasági elnök a pápa látogatásának kapcsán kegyelmet adott annak az embernek, aki nem csupán nyíltan fasiszta (ne feledjük: a fasizmus nem nézet, hanem agresszió), de terrorista merényleteket is készített elő. Az illető, a magyar igazságszolgáltatást kigúnyolva, lóháton távozott a börtönből.
4. Ugyanez a köztársasági elnök, ugyancsak a pápa látogatásának kapcsán kegyelemben részesített egy olyan alakot, aki egy gyermekotthonban számos kiskorúval szemben (a legkisebb tíz éves volt!) elkövetett pedofil bűncselekményben bűnsegédi bűnrészes volt. Megírta a pedofil nevelőt felmentő nyilatkozatokat, és azokat alá akarta íratni az áldozatokkal, akinek egész életét a szóban fogó tettes zúzta tönkre. És ez hónapok után derül ki.
5. Ezek után, és csak ezek után, minden mást figyelmen kívül hagyva, van még, aki azt állítja, hogy Magyarország jogállam.
Bizony, ilyenkor illik benyújtani a lemondást.
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát