Kultúra
Nárciszünnep Kaposváron
Színes programokkal várják az érdeklődőket a kaposvári Nárciszünnepen, amelyet március 23-án tartanak a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban, valamint annak parkjában.
Megy a Zsuzsi-voat
A Vattacukor zenekar, a Z-Generáció és a Somogy Zenekar ad koncertet.
A látogatók kézműves-foglalkozásokon, népi játszótéren, élményfestésen, interaktív huszárpróbán vehetnek részt.
Az érdeklődők láthatnak divatbemutatót, és tárlatvezetéseken ismerhetik meg a múzeum képzőművészeti gyűjteményét, azon belül Rippl-Rónai József festőművész munkásságát.
A múzeum kaposvári, Fő utcai főépülete és az emlékház között kisvonat közlekedik, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe a fesztiválra érkezők.
Rippl-Rónai József és Somogyország fővárosa
Rippl-Rónai Józsefnek haláláig volt otthona a hétvégi ünnepnek helyet adó Róma-hegyi villa és annak ezekben a napokban nárciszokkal díszített parkja. A művész a pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott, és volt egy szamara is, amelynek a kaposvári sétálóutcán állítottak emléket.
A nárciszokat szerető festőművész körül nagy élet zajlott, a ma már emlékházként működő épületben a magyar irodalom olyan hírességeit látta vendégül, mint Ady Endre vagy Móricz Zsigmond, ahogy az emlékház vezetői most önt is ha szereti a Nárciszt.
Szerző
Friss
- Orbán bízik a közmondásban és ezért (?) rendkívül szereti a virágot
- Csak makkegészségeseknek és kamikáze nyaralni vágyóknak ajánlott a Balaton és a Velencei tó – Nem nyílnak újabb ügyeleti pontok
- Ők a hajóbalesetben rommá tört motorcsónakból eltűntek – Hatalmas erőkkel folyik a keresés
- Közlöny van róla: így lehet az „utak réme” ingyen aki középiskolás
- Szőcs László: „a rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem”
- Ez vár rád, itt a holnapi horoszkópod
- Időjárás: viharriasztás országszerte
- Csúcson a nemzetiségi jelöltállítás június 9-re
- Pünkösd hétfő: Gyurcsány Ferenc „odalép” a kurzuskeresztényeknek
- Kispál csepeli plébános két Istene, avagy hogy kerül a Fidesz-mantra a templomba?