Kerítésen innen
Sulyok Tamásnál nem „a családi legendárium” része, hogy tisztázza a K. Endre ügy homályos részeit
Az új köztársasági elnök semmit nem tesz elődje botrányos kegyelmi döntésének felderítéséért! Sulyok Tamás a beiktatásakor pedig azt mondta, köztársasági elnökként a teljes transzparencia híve lesz – tudatta Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője közösségi oldalán.
A Sulyok szó elszáll….
Bedő Dávid levelet küldött Sulyok Tamásnak, aki a beiktatásakor azt mondta, kegyelmi döntéseinek esetében köztársasági elnökként a teljes transzparencia híve lesz. Bedő éppen ezért levelében arra kérte, hozzák nyilvánosságra a Novák Katalin idejében született összes kegyelmi döntés hátterét és indoklását.
„Hisz az embereknek joguk van tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre, ahogy joguk van tudni azt is, hány ehhez hasonló eset történt még az elmúlt időszakban”
– írja a Facebookon közzétett posztjában a parlamenti képviselő.
Nem ám…..
A Sándor-palota válasza pedig most érkezett meg, amiben kijelentik, hogy erre nem kerül sor, hiszen
Sulyok Tamásnak nincs lehetősége arra, hogy Novák Katalin döntéseit nyilvánosságra hozza
– közölte a választ Bedő Dávid és hozzátette:
„szerintünk pedig fontos lenne, hogy tisztázzuk a kegyelmi botrány körüli kérdéseket és végre megtudjuk, mégis miért kapott kegyelmet egy pedofil bűnsegédje, és hány hasonló eset történt még ez idő alatt. Egy transzparenciában hívő köztársasági elnök ezért dolgozna.”
Friss
- Előzetesben a merénylet elkövetője – A legújabb hírek a meglőtt Robert Fico és kormánya állapotáról
- Bruck András: a 24. órában
- Medvegyev most éppen Lengyelországot fenyegeti – …és holnap, meg holnapután?
- Szívkirályok nyári horoszkópja
- Nem elég megszerezni egy mandátumot, be is kell tudni tölteni
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása
- Szijjártó megússza, vagy a Varga-Novák páros után Ő is megy a levesbe? – Politikusok, akik a lemondását követelik
- Első EP-listavezetői vita, amiről minden résztvevő úgy érezte, hogy Ő nyerte – Nem nekünk kellett volna belőle profitálni?
- Perintfalvi Rita: megint egy öngól. Nem megy ez már nektek fiúk, le kellene ülni a kispadra végre
- Kibújt az Orbán Balázs a Fidesz-zsákból, avagy amikor az „egyszerűagy” elszabadul