Kerítésen innen
Főnök, vágjon gondterhelt arcot! – instruálhatta a fotós Orbán Viktort
„A közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is. Ezért ma délutánra összehívtam a Védelmi Tanácsot!” – jelentette Orbán Viktor délelőtt, hogy mit tervez délutánra. A dolog megtörténhetett, hiszen újabb bejegyzés került ki a miniszterelnöki közösségi oldalra.
Mi fán terem a Védelmi Tanács?
A kormányon belül működő Védelmi Tanácsot 2022 nyarán hozták létre, amit akkor az elhúzódó ukrajnai háborúval és a nyomában járó európai gazdasági válsággal, valamint a fokozódó migrációs nyomással indokoltak.
A Védelmi Tanács a kormányzati döntéshozatal különös hatáskörű politikai döntéshozó fóruma, elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, titkára a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács tagja Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint a miniszterelnök által kijelölt tagként a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács ülésén állandó meghívottként részt vesz a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.
A téma feltehetően az volt, hogy szombatról vasárnapra virradóra Irán több száz drónból, cirkálórakétából és ballisztikus rakétából álló rajt indított Izrael állam ellen, ezek nagy részét Izrael szövetségesei segítségével hatástalanítani tudta.
„Védelmi tanács után”
A hozzászólásokból….
„Hamarosan megtudjuk, hány fogásos menü volt a tanácskozás alatt ”
„Csináljatok békemenetet! Háaha segitt az a 2000 fizetett buszosztatott ember!”
„Nehéz lesz megmagyarázni hogy Izraellel nem vagyunk határosak,de biztos vagyok benne hogy sikerülni fog..”
„Elfoglaltuk Brüsszelt?”
„Veszélyhelyzeti kormányzás 2030-ig, és egy számmal nagyobb kevlár a törzsfőnöknek”
„A poszt szövege nemsokára: Magyarország a béke pártján áll, kiállunk Izrael mellett, meg kell akadályozni az eszkalációt, a konfliktusban résztvevő feleknek tárgyaló asztalhoz kell ülni!”
…és elkészült a nagy mű….
Ígéretet szerint a Facebookon tette közzé a videót Orbán Viktor a Védelmi tanács ülése után. Orbán videójában nem foglalt állást – azt előtte megtette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki azt közölte, Magyarország kiáll Izrael ellen. A miniszterelnök csak annyit mondott:
a támadást elítéljük.
Hozzátette azt is, a támadás
„azzal fenyeget, hogy államközi háború dúlja fel az egész Közel-Keletet, ez pedig súlyos fenyegetést jelent az egész világra, benne Magyarországra is”.
Ezzel indokolta a Védelmi tanács összehívását, amelyen – mint fogalmazott – utasítást adott a belügyminiszternek és a terrorelhárítás vezetőinek, hogy
„a magyar emberek biztonságát minden rendelkezésre álló eszközzel garantálják”.
Hozzátette: kedden Brüsszelbe utazik, ahol az európai vezetőkkel áttekintik a kialakult háborús helyzetet. (Az Orbán által említett EU-csúcs egyébként nem kedden, hanem szerdán kezdődik, kedden a kormányfő a tervek szerint egy konzervatív konferencián szólal fel Brüsszelben, amelynek éppen nincs helyszíne, mert az eredeti visszalépett.)
Videóját a miniszterelnök azzal zárta:
„mindent meg kell tennünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát”.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat