Voks 2024
Debrecen „szeretettel” köszönti tüntetőit! – Magyar Péterék az ország Fidesz-fővárosában

Vitaható ugyan a nap kiválasztása, hiszen nem csak Anyák napja, de az Élet Menete is ma van, tény azonba, hogy Magyar Péter vasárnap estére hívta követőit Debrecenbe, az ország Fidesz-fővárosába.

A vezetés retteg?
Abból, hogy a város által működtetett webkamerát, ami éppen a várható tüntetés helyszínét veszi, már jó előre szombaton 12:55-kor lekapcsolták, arra lehet következtetni, hogy a város a regnáló hatalom trükkjével igyekszik mindet elkövetni, nehogy az ország valós képet kapjon a vasárnapi történésekről. Nagy igyekezetük közben, mint olyan sokszor, elfelejtik, hogy ez a XXI. század, a mobilok és az internet kora, azaz bármit is tesz egy hatlom, semmi sem maradhat titokban, ahogy a ma 14 órakor kezdődő demonstráció történései sem.
Nem az a kérdés igaza van-e Magyar Péternek, hanem, hogy elmondhatja-e!
Debrecen vezetése nem tudni okkal fél-e az új erőtől, hiszen ebben a városban a legnagyobb a Fidesz beágyazottsága és ebből következő térnyerése a civil élet felett is, de az biztos, hogy a legrosszabb utat választotta bármit is szeretne eléri. Gondoljuk főcéljuk csakis a hatalomba maradás lehet június 9 után is, márpedig akkor nem ártana rugalmasan reagálni a valóság változásaira, nem pedig a régi, mára már szűkös (kihízott?), nem működő sablonokat ráerőltetni arra.
A TISZA párt válasza
„Orbánék rettegnek…egy nappal a TISZA Párt anyáknapi rendezvénye előtt leállították a debreceni Kossuth téren üzemelő webkamerát. A többi eszköz működik a városban. Miniszterelnök Úr, Nem kell félni, nem fog fájni. Mindenkit várunk holnap szeretettel. Legyünk rengetegen, hogy megremegjenek a debreceni önkormányzat és a Karmelita ablakai”
-áll Magyar Péter bejegyzésében.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?