Connect with us

Voks 2024

Debrecen „szeretettel” köszönti tüntetőit! – Magyar Péterék az ország Fidesz-fővárosában

Magyar péter
Megosztás

Vitaható ugyan a nap kiválasztása, hiszen nem csak Anyák napja, de az Élet Menete is  ma van, tény azonba, hogy Magyar Péter vasárnap estére hívta követőit Debrecenbe, az ország Fidesz-fővárosába.

A vezetés retteg?

Abból, hogy a város által működtetett webkamerát, ami éppen a várható tüntetés helyszínét veszi, már jó előre szombaton 12:55-kor lekapcsolták, arra lehet következtetni, hogy a város a regnáló hatalom trükkjével igyekszik mindet elkövetni, nehogy az ország valós képet kapjon a vasárnapi történésekről. Nagy igyekezetük közben, mint olyan sokszor, elfelejtik, hogy ez a XXI. század, a mobilok és az internet kora, azaz bármit is tesz egy hatlom, semmi sem maradhat titokban, ahogy a ma 14 órakor kezdődő demonstráció történései sem.

 

Nem az a kérdés igaza van-e Magyar Péternek, hanem, hogy elmondhatja-e!

Debrecen vezetése nem tudni okkal fél-e az új erőtől, hiszen ebben a városban a legnagyobb a Fidesz beágyazottsága és ebből következő  térnyerése a civil élet felett is, de az biztos, hogy a legrosszabb utat választotta bármit is szeretne eléri. Gondoljuk főcéljuk csakis a hatalomba maradás lehet június 9 után is, márpedig akkor nem ártana rugalmasan reagálni a valóság változásaira, nem pedig a régi, mára már szűkös (kihízott?), nem működő sablonokat ráerőltetni arra.

A TISZA párt válasza

„Orbánék rettegnek…egy nappal a TISZA Párt anyáknapi rendezvénye előtt leállították a debreceni Kossuth téren üzemelő webkamerát. A többi eszköz működik a városban. Miniszterelnök Úr, Nem kell félni, nem fog fájni. Mindenkit várunk holnap szeretettel. Legyünk rengetegen, hogy megremegjenek a debreceni önkormányzat és a Karmelita ablakai”

-áll Magyar Péter bejegyzésében.

Kapcsolódó

 

magyar péter,

Szerző