Voks 2024
Szentkirályi a dobogó utolsó fokán, Karácsony Gergely a negyedik – Nyugalom, ez csak a szavazólapi sorrend
Kisorsolta a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét hétfő délután a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), íjra az MTI. A főpolgármester-jelöltek hétfő délután 16 óráig adhatták le összegyűjtött ajánlásaikat – legalább ötezret – az FVB-nél, amit öten tettek meg. A testületnek a jelöltbejelentési határidőt követően kellett kisorsolnia a bejelentett jelöltek sorrendjét.
A június 9-ei voksoláson a főpolgármester-jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:
- Grundtner András (Mi Hazánk),
- Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület, LMP – Magyarország Zöld Pártja),
- Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP),
- Karácsony Gergely (Párbeszéd – a Zöldek Pártja, Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt),
- Vas Annamária (független).
Az FVB már korábban nyilvántartásba vette Szentkirályi Alexandrát, hétfői ülésén pedig döntött Grundtner András, Karácsony Gergely, valamint Vitézy Dávid nyilvántartásba vételéről, mivel a jelöltek megfeleltek a jelöltállítás feltételének.
Az FVB visszautasította
a független Vas Annamária főpolgármester-jelölti nyilvántartásba vételét, mivel ő nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ötezer ajánlást. Ennek ellenére az ő neve is szerepelt a sorsoláson, mivel a jogszabály ezt írja elő.
Az FVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Nemzeti Választási Bizottságtól.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a jogorvoslatok lezárulta után Vas Annamária nyilvántartásba vételének visszautasítása jogerőre emelkedik, ő nem kerül fel a szavazólapra, de kiesésével a jelöltek egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik meg.
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség