Banánköztársaság
Gulyás Gergely rózsaszín arccal hadovál
A csütörtöki kormányinfó egyik sarkalatos témája volt, természetesen, a külügyi hekker-botrány. Gulyás Gergely miniszter, már-már gyerekes hazugságokkal igyekezett elbagatellizálni a nagy fontosságú esetet, amely iskolapéldája a felelőtlen kormányzati hazudozásnak és amire a miniszter most szégyentelenül még rá is tett.
Gyengélkedik a Rogán művek
Már a kegyelmi botrány kitörésétől látszik, hogy valami nincs rendben (vagy végre nagyon is rendben van) Rogán Antal és szakemberei körében, hiszen az eddig tökéletesen profi kommunikációs csapat, mintha legalábbis féltérdre hullott volna az új helyzet előtt, amit az „ügy” és hozzá kapcsolódva Magyar Péter színrelépése jelent.
Mára már csak a legkeményebb fideszes mag veszi komolyan amikkel bombázzák az országot.
Sikertelen hekkelés
Csütörtökön Gulyás Gergely felvezetésében meghallgathattuk, mit sikerült három év távlatából kiizzadniuk arról, hogy bebizonyosodott, az orosz titkosszolgálatok meghekkeltették a magyar külügyminisztériumot, és hosszú ideig úgy jártak ki be a legtitkosabb anyagok, akár EU-s és NATO dokumentumok között is, mint kés a vajban.
Azért nevezték kampányhazugságnak 2022-ben a Direkt 36 cikkét az orosz hekkertámadásokról, mert nem igaz, hogy a külügy rendszere súlyosan kompromittálódott volna
– mondta a 444 kérdésére a miniszter a kormányinfón.
A miniszter rózsasín arccal beszélt arról, hogy egyébként is be kellene bizonyítani a súlyos kompromittálódás tényét, és ez nem történt meg. Ezt az utóbbit annak ellenére mondta,, hogy a napokban nyilvánosságot látott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetőjének részletes jelentése a támadás súlyosságáról, ami különösen azzal szemben bizonyíték amit ő mint a rogáni propaganda szócsöve hangoztat, hogy „nincs itt kérem semmi látnivaló, tessék tovább haladni.”
Ilyen még nem volt a NER-érában
Az elmúlt közel másfélévtized győzedelmes menetelése után az idei évben botrányból botrányba bukdácsol a kormány és ez alighanem tejesen váratlanul érte a propagandaműhelyt, hogy még olyan látványos ostobaságot is útjára enged, amit a miniszter Szijjártó Péter a hekkelés leleplezése utáni orosz Barátság érdemrend elfogadását igyekszik magyarázni. Gulyás Gergely szerint a külügyér, nem lelki személyes kötődés okán fogadta el a külföldieknek adható legmagasabb orosz kitüntetést, hanem mérlegelést követően a magyar politikai érdekeket szemelőt tartva vette át.
És még le sem csengett….
A külügyi botrány még javában tart és már itt a következő, amelyben Dobrev Klára a DK EP-listavezető árnyékminiszterelnöke, az ügyészségnek, általa hitelesnek mondott, dokumentumok átadásával egy időben köztörvényes bűnözőnek nevezi a Magyarország köztársaságielnökét.
Csak a Fidesz!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik