Connect with us

Csillagjegyek

Az ész diadala – A három legokosabb csillagjegy

csillagjegy
Megosztás

Az alábbi három csillagjegy nem csak okosságával, de intelligenciájával is magasan az átlag felett áll. Nehéz velük vitatkozni, hiszen ők azok akik mindig a tisztaész és logika mentén fejtik ki gondolataikat.

Szűz

Az ő figyelme a legapróbb részletek fölött sem siklik el. Mindent észrevesz, és azonnal átlátja, ha valaki át akarja verni. Összeszedett, nem lehet félrevezetni, mert apró mozaikokból, elejtett megjegyzésekből  is pillanatok alatt összerakja a teljes képet. Igazi vezető egyéniség, nem beosztottnak született. Ha valamit akar, azért a végsőkig küzd, számára nincsen vesztes helyzet. Gyorsan tanul, legyen szó új szakmáról, hobbiról vagy nyelvről, szóval ha ilyesmivel kezdenél, vágnál bele, hajrá.

Bak

Tipikus értelmiségi csillagjegy. Tájékozott, állandóan olvas, számára nem létezik olyan téma, ami ne érdekelné. Bármiről lehet kérdezni, mert mindenre tudja a választ, ez pedig az érdeklődő személyiségének köszönhető. Ha pénzügyekről van szó, akkor is számíthat rá a környezete, mert addig nem nyugszik, amíg az utolsó mondatig nem olvas el például egy szerződést. A tanítás is a vérében van, számára az okítás nem teher, hanem egy csodás feladat. Nem létezik számára nehéz feladat, mindennel megküzd, ami elé kerül. Micsoda személyiség!

 

Vízöntő

Elképesztően okos és intelligens, még a művészetekben is páratlanul tehetséges lehet. A problémamegoldó képessége irigylésre méltó, azonnal megbirkózik még a legnehezebb helyzetekkel is. Igazi stratéga, mesteri képessége van ahhoz, hogy profin irányítson egy-egy projektet vagy csapatot. Ha valamibe belevág, azonnal megtanulja, ügyesen halad végig a ranglétrán. A családját is ő ösztönzi az újdonságok megtanulására, szülőként sokat segít a gyermekeinek a tanulásban, a párját pedig mindig ösztönzi arra, hogy küzdjön az előrejutásért. Csodás tulajdonsága:, sose add fel semmit. (egijoslat.hu)

CSUPA, CSUPA HOROSZKÓP>>>>

csillagjegy

Szerző