Kerítésen innen
Rendkívüli ügyészségi tájékoztató Magyar Péter-ügyben: Varga Judit pletykákat osztott meg Magyar Péterrel (?) Frissítve!
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állásáról.
Emlékeztetőül…
Magyar Péter március végén közzétett egy hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit – akkor még igazságügyi miniszterként – többek között arról beszél, hogy Rogán Antal vagy az emberei belenyúlhattak a Völner-Schadl-ügy ügyészségi irataiba.
„Magukat kihúzatták”
– fogalmazott. Rogán később ezt úgy kommentálta a 444.hu-nak, hogy
„Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított.”
Az eset kirobbanása után a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben megállapította, hogy a hangfelvételen szereplő másik kijelentés, miszerint
„Polt nem ura a helyzetnek” helytálló megállapítás.
Mint írták,
„dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget, mivel a legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül.”
Továbbá azt is közölték, az ügyészség valamennyi, a felvételen és dr. Magyar Péter tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli és további bizonyítási cselekményeket végez. Illetve azt is kiemelték, hogy ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is.
…és most a tájékoztató élőben….
- Széles körű nyomozást folytatott az ügyészség: kilenc tanút hallgattak ki, szakértőket vontak be, valamint 17 ezer oldalt vizsgáltak meg.
- A törvény alapján, ha egy hivatalos személynek tudomása van bármilyen folyamatban lévő korrupciós cselekményről, köteles azt jelenteni, különben maga is bűncselekményt követ el. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy az ügyben ilyen mulasztás nem történt.
- Tanúként hallgatták ki: Varga Juditot, Rogán Antalt, Gulyás Gergelyt és mindenki mást, akikre utaltak a hangfelvételen. Ők egybehangzóan azt mondták: nincs tudomásuk róla, hogy bárki, akinek feljelentési kötelezettsége lett volna, elmulasztotta volna azt megtenni.
- Megállapították: senki nem manipulálta az iratokat. Az ügyészség szerint Varga Judit pletykákat osztott meg Magyar Péterrel.
- Első körben azt vizsgálták, hogy a hangfelvétel milyen körülmények között, milyen valóságtartalommal hangozhatott el. Az ügyészség szerint ez egy magánbeszélgetés volt, amelyből kiragadtak egy részletet. Megnézték, hogy mikor készült maga a hangfelvétel. Ezzel kapcsolatban Magyar Péter azt mondta, hogy 2023 januárjában vette fel. Varga Judit pedig megerősítette ezt. Illetőleg tanúként elmondta, hogy a férje nagyon érdeklődött a közélet iránt és akkoriban folyamatosan próbált pletykákat visszamondatni vele, de csak később tudta meg, hogy ezeket felvette.
- Megvizsgálták Magyar Péter három állítását: 1. Schadl György Rogán Antal embere volt; 2. Rogán emberei manipulálták az eljárás ügyiratait; 3. 2021 tavaszán értesítették Völner Pált a kormány egy tagjai, hogy titkos megfigyelés zajlik, legyen óvatos.
- Az első pontban, mivel nem bűncselekmény, nyomozást nem folytattak. Megállapították viszont, hogy kapcsolat Rogán Antal és Schadl György között nincs kapcsolat.
- A törvény alapján, ha egy hivatalos személynek tudomása van bármilyen folyamatban lévő korrupciós cselekményről, köteles azt jelenteni, különben maga is bűncselekményt követ el. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy az ügyben ilyen mulasztás nem történt.
Magyar Péter gyors-reakció
„Egészen szürreális sajtótájékoztatót tart jelenleg a Nyomozó Ügyészség a Rogán-Völner-Schadl ügyben.
Mintha az 1950-es években lennénk.
Az ügyészek izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt.
Ami eddig a sajtótájékoztatón elhangzott, az részben hazugság, részben szándékos félreértelmezése a hangfelvételen elhangzottaknak és az ügy körülményeinek.
A sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogom az ügyészség állításait. Illetve
mindenkinek megígérem, hogy amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni.”
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….