Connect with us

Kerítésen innen

Lemondott tisztségéről Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes

Lemondott tisztségéről Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes
Megosztás

Az ATV értesülése szerint az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. Úgy tudni, az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat valamint egy tisztújítást.

A hírt később Komjáthi Imre is megerősítette

A döntésről szóló közlemény már a politikus közösségi oldalán is megjelent:

„Munkás emberként úgy tanultam, hogy mindennek van következménye. A kongresszustól kapott bizalmat és társelnöki mandátumot visszaadom azoknak, akiktől kaptam, az MSZP közösségének” – írja a bejegyzésében Komjáthi. „Az MSZP vezetésében is végig gondoltuk, hogy milyen út vezetett a kialakult helyzethez. Vállalni kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből. Az MSZP rendezi sorait, ezek után pedig az építkezés veszi kezdetét”.

Kunhalmi Ágnes is megerősítette: lemondott az MSZP társelnöki tisztségéről

„A társelnöki megbízást az MSZP közösségétől kaptam, így itt kellett először bejelentenem a lemondási szándékomat, nem pedig a nyilvánosságban”

– írta a politikus bejegyzésében.

„Továbbra is meggyőződésem, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. A baloldali értékek érvényesítésére, az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére – egy szóval: a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak”

– tette hozzá Kunhalmi.

Az előttem álló időszak feladata világos: a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzzem Orbán jelöltjét

– zárta a bejegyzést.

Szerző