Blogbazár
Havas Henrik beleszállt Tompos Márton Momentum-elnökbe – „Ki a hülye?”
Havas Henrik: mindjárt este 9, még mindig locsolok a kertben. 2 éve nem működik az automata öntöző, számos cég próbálta beindítani, de egynek se sikerült. Na mindegy, amikor éppen áthelyezem a szórófejet, bejövök a házba és belenézek az ATV Egyenes Beszéd című műsorába. Úgy félórája, ha jól láttam, éppen a Momentum új elnöke dumált valami olyasmiről, hogy az emberekkel meg kell értetni, hogy hatalommegosztás nélkül nincs demokrácia. Szerinte ezt kell megértetni a választókkal.
Ki a hülye?
Na, visszamentem meglocsolni a libanoni cédrust, és azon gondolkodtam, hogy ki a hülye. Az első gondolatom az, hogy Orbán Viktor annak idején kereken megmondta, hogy Montesquieu menjen a pics@ba, mi az, hogy hatalmi ágak elválasztása, a törvényhozás (Kövér László), a végrehajtó hatalom (Orbán Viktor) és a bírói hatalom (Polt Péter), na nehogy már kölcsönösen függjenek egymástól, és ellenőrizzék egymást. Na, akadt egy bátor ember, aki azt mondta, hogy ezt majd elmagyarázza a választóknak.
Mire számít ez a szerencsétlen Tompos nevű naiva?
Ez a Tompos Márton totálisan hülye. Szerintem mondjuk Navracsics Tibor tudja, hogy mit jelent a hatalmi ágak elválasztása, de még ő, egy egyébként kulturált ember is sz@rik erre. Akkor úgy őszintén megkérdezem: mire számít ez a szerencsétlen Tompos nevű naiva? Én Kisorosziban a boltban azt hallom egy görnyedt úrtól, hogy ő elhiszi, hogy az ukránok támadták meg az oroszokat, Soros fizet mindenkit Brüsszelben, és Mészáros Lőrinc tehetséges.
Ezt most lediktáltam Ágnesnek, és megyek vissza locsolni
-írja Havas Henrik.
Szerző
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma