Kerítésen túl
Az Orbán-kormány az uniós 27-ek közül egyedüliként -újra- megtorpedózott egy külpolitikai állásfoglalást
Újabb uniós állásfoglalást vétózott meg Magyarország nevében az Orbán-kormány, ezért az EU külpolitikai főmegbízottja kénytelen volt ezúttal is a saját nevében elítélni az izraeli törvényhozás határozatát, amely elutasította a palesztin állam megteremtését – írja az Euronews.
Az uniós nyilatkozatot 26 tagország támogatta, de az Orbán-kormány nem, ezért Josep Borrell – más választása nem lévén – saját maga adta ki a dokumentumot.
Vétóz a „békegalamb”
A magyar fél már több, hasonló határozatot megtorpedózott, amióta októberben kirobbant a háború a Hamásszal. Amikor például Norvégia, Írország és Spanyolország május végén
elismerték a független palesztin államot, mivel szerintük az izraeli–palesztin konfliktus egyetlen alternatívája az, hogy „két állam, egymás mellett élve, békében és biztonságban” létezzen,
a magyar kormány közölte:
ezt nem támogatja.
Pedig valójában már Magyarország is az ENSZ 140 azon tagállama között van, amelyik elismerte a palesztin államot azóta, hogy 1988-ban a Jasszer Arafat kikiáltotta a terület függetlenségét. Magyarország azonban az elismerő országok sorához még a szovjet blokk összeomlása előtt, 1988-ban csatlakozott. Ahogy Gulyás Gergely egy Kormányinfón mondta, „a jogi aktus” még a kommunizmusban történt, és
a jelenlegi kormány nem ért egyet a palesztin állam elismerésével.
Kanyarban, egyenesben egyaránt lemaradunk
A mostani, uniós állásfoglalást megtorpedózó eset újabb példa arra, hogy Orbán szembe megy a közös külpolitikával.
Hétfőn a külügyminiszterek brüsszeli tanácsülésén várhatóan megróják a magyar miniszterelnököt az önkényes békeküldetése miatt.
Egyébiránt miatta egyelőre nem jutnak a pénzükhöz azok a tagállamok, amelyek fegyvert vásároltak Ukrajnának az úgynevezett békekeretből. Nem is olyan könnyű kiigazodni egyébként Magyarország vétó-gyakorlatán, mert például februárban Szijjártó Péter még megvétózta a ciszjordániai izraeli telepesekkel szemben kezdeményezett szankciókat, néhány napja azonban nem ellenkezett, amikor szankciókat fogadott el az Európai Unió izraeli telepesekkel és csoportokkal szemben.
VIA hvg.hu
Friss
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése