Kerítésen innen
Időjárás: zivatarokkal, szélviharokkal jön a néhány napos enyhülés, de aztán…
A hét közepéig némiképpen felfrissülhetünk, jól használjuk ki az időjárás kegyesebb arcát, mert aztán újabb hőhullám fenyeget.
Indul a hét
Hétfőn megélénkül, az ország ÉNY-DK irányú szélcsatornájában és az északkeleti határvidéken meg is erősödik a szél. Egy határozottabb, zárt, vastagodó felhősáv keresztezi térségünket NY-K irányban. Délelőtt a Tiszántúlon még kisüthet a nap, másutt felhős égbolt lesz jellemzőbb. Eső kevés helyen, inkább csak északon, ott is elszórtan, időszakosan fordul elő. Délután várhatóan keleten is megnövekszik, majd a Dunántúl felett szakadozott, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. A felhőzetből elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatargóc, de országos szinten is a csapadékmentes idő látszik jellemzőbbnek.Északnyugaton, északon mérsékeltebb meleg ígérkezik, 25 fok körüli hőmérséklettel, míg délkeleten marad a 30 fok körüli maximum érték.
Este, majd éjjel északnyugat felől tovább csökken a felhőzet. Eleinte az ország déli és keleti felén mégsem égbolt a valószínűbb, elvétve záporeső is előfordul, majd arrafelé is kitisztul az égbolt. Hűvös lesz a hajnal.
Kedden napsütéses, szélcsendes, eseménytelen időjárás alakul ki hazánk térségében. Legfeljebb gyenge gomoly- és fátyolfelhőzet valószínű, főként az ország északkeleti negyede fölött.
A hűvös hajnalt utána 30 fok közeli/körüli maximum hőmérséklet lesz jellemző.
Éjszaka marad a zömmel derült, csillagfényes égbolt, esetleg a Dunántúl nyugati térsége fölé húzódhat szakadozott, áttetsző fátyolfelhőzet. Ismét hűvösebb hajnalra lehet készülni.
Lopakodó hőség
Szerdán napközben is hasonlóan napsütéses, eseménytelen idő várható 30 fok körüli, egyre többfelé a feletti maximum hőmérséklettel. Szerda este, éjszaka, az északnyugati határvidéket súrolhatja egy felhősáv, melyből ott, elszórtan kialakulhat zivatargóc . Az ország túlnyomó részén ekkor marad a nyugodt, eseménytelen idő. Mérséklődni kezd az éjszakai lehűlés, de még friss lesz a hajnal.
Csütörtökön egy térségünkben feloszló felhőzet zavarhatja meg itt-ott a napsütést, de összességében marad a napos, nyaralóknak kedvező időjárás, sőt tovább emelkedhet mind az éjszakai, mind a nappali hőmérsékleten. A felhőzetből elvétve kialakulhat futó záporeső, esetleg zivatargóc, de összességében csak kevés helyet érinthet csapadék.
Péntekre, szombatra , a déli országrészben már 35 fokot is közelítő maximumok ígérkeznek . Északon pár fokkal hőmérséklet a várhatóbb. Napsütéses, gyengén gomolyfelhős idő egyelőre látszik a legvalószínűbbnek gyenge, mérsékelt, nyugaton kissé élénkebb széllel.
Vasárnap, hétfőn előreláthatólag tovább fokozza a hőséget, az északi országrészben is közelítheti a 35 fokot a maximum hőmérsékletet. Derült, szélcsendes, eseménytelen időjárási helyzet kialakulása várható. Az éjszakai hőmérséklet csökkenése is egyre kevéssé hoz felfrissülést
-állítja az Eumet.
Szerző
Friss
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks