Kerítésen innen
Ül? Szijjártó azt hozta ki az olimpiából, hogy „globális sportnagyhatalom vagyunk” és „az igazi versenyben” győztünk
Ha lett volna a 2024-es párizsi olimpián valósághajlító szám, akkor mindenképpen ülne Szijjártó Péter kinyilatkoztatása, miszerint a világ élmezőnyében sürgölődünk. A „kerítésen belüli” politizálás rárepült a sport eme ünnepére is, pedig egyáltalán nem volt rá szükség, helyette örülhettek volna a sportolóink eredményeinek is, minősítés nélkül.
Újabb leg…
„…Az olimpia, amely alapvetően meghatározta az elmúlt két-két és fél hetünket. Naponta izgultunk a magyar sportolókért és együtt örültünk vagy éppen szomorkodtunk, bosszankodtunk velük. Ez az elmúlt két-két és fél hét számos tapasztalattal és tanulsággal vértezett fel minket.
Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom!
Nézzünk rá az éremtáblázatra: a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk!!!
Európai összevetésben hatodikak, Közép-Európában utcahosszal elsők. Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat.
Az olimpiai éremtáblázat első 10-12 helye általában ki van bérelve a világ legnagyobb és legerősebb országai számára: mindig itt van az összes G7-es, Kína, Korea, Ausztrália – s persze az oroszok, ha indulhatnak.
Az igazi verseny innen indul, s ennek a versenynek mi idén is az élén végeztünk Új-Zéland, Üzbegisztán és Spanyolország társaságában.
Összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, köztük mi, magyarok. Dicsőség minden szinten. Köszönjük sportolóinknak s a felkészülésüket segítő szakembereknek, hogy újfent dicsőséget hoztak Magyarországnak!”
Amit meg sem említett….
A tavaly világbajnoki címet szerző Losonczi Dávid nagy célokkal érkezett az olimpiára, az első fordulóban legyőzte az azeriek világbajnokát, a másodikban az Európa-bajnok szerb Komarovot, után viszont kikapott a későbbi győztes bolgár Novikovtól, majd a bronzmeccsen a dán Bisultanovtól. (Egyik ellenfele sem abban az országban született, amelyiket képviselte.) Losonczi bejelentette:
hogy az ötödik helyért járó, több mint 15 milliós forintos jutalmát (egészen pontosan 15,73 millió jár) jótékony célra ajánlja majd fel, ahogy legutóbb a vb-aranyért kapott pénzével is ezt tette.
Szerző
Friss
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma
- Botrány egy vidéki iskolában: bugyira vetkőztette a tanító a renitensnek ítélt kisdiákokat
- Nagy Márton minden érzékszervével Szentkirályi Alexandrára figyel