Kerítésen túl
Ugyan már, azt Szijjártóval szokták megüzenni! – Az USA szerint Irán még a héten megtámadja Izraelt
Egy hete biztosra veheti a világ, hogy újabb háború közeleg a Közel-Keleten. Az információt, miszerint Irán most nem viccel, komolyan gondolja, meg fogja indítani a támadást Izrael ellen, Ali Bagheri iráni külügyminiszter adta át Szijjártó Péternek, akin keresztül mindez eljutott Israel Katz izraeli külügyminiszterhez is. Szijjártó erről a Facebookon közzétett bejegyzésében annyit közölt, hogy mindkét külügyminiszterrel egyeztetett. Erre most jönnek az amerikaiak….
Az Egyesült Államok értékelése szerint ezen a héten számítani lehet Irán és hozzá kapcsolódó fegyveres szervezetek részéről Izrael elleni támadásra
– közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn az MTI beszámolója szerint. John Kirby azt mondta, értékelésük egybeesik az izraeli várakozásokkal.
USA támogatja Izrael védelmét
Kirby újságírók előtt megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael védelmét, és arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban intenzív diplomáciai tárgyalások zajlottak a „deeszkaláció” érdekében. A Hamász hétfői bejelentése szerint képviselői nem lesznek ott a csütörtökre Dohába szervezett tűzszüneti tárgyaláson, de John Kirby azt mondta,
„a mi meggyőződésünk szerint a Hamász ott lesz”.
Hozzátette viszont, hogy ha Irán időközben megtámadná Izraelt, az befolyásolhatja a tűzszünetre vonatkozó erőfeszítéseket is. A Közel-Keleten kialakult helyzetről még vasárnap telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter. Az amerikai védelmi politika irányítója közölte, hogy a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok átcsoportosításáról, megerősítéséről döntött. Ennek részeként az amerikai védelmi miniszter
a Közel-Keletért is felelős amerikai Központi Parancsnokság irányítása alá rendelte az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó hadihajó által vezetett haditengerészeti támadó alakulatot, amelyhez F-35C harci repülőgépek kapcsolódnak, valamint szintén a Központi Parancsnokság fennhatósága alá került a haditengerészet – irányított rakéták indítására képes – Georgia nevű, nukleáris meghajtású tengeralattjárója.
„…határozott és súlyos” következmények
Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Vedant Patel hétfőn „határozott és súlyos” következményeket helyezett kilátásba Irán felé abban az esetben, ha ballisztikus rakéták szállításával segítené Oroszország Ukrajna ellen vívott háborúját. Patel azt mondta, az Egyesült Államok és európai szövetségesei egyeztetnek arról, hogy válaszoljanak rá, ha ez megtörténne. John Kirby továbbra sem kommentálta az ukrán hadsereg által orosz területen végrehajtott szárazföldi akciót. Múlt pénteken pedig úgy fogalmazott, hogy az amerikai kormányzat tájékozódik az ukrán szándékról és célokról a szárazföldi műveletet illetően, és a tájékozódás kiterjed arra is, hogy a katonai akcióban az Egyesült Államok által szállított eszközöket használtak-e. Az Egyesült Államok szintén múlt pénteken jelentett be egy újabb, ezúttal 125 millió dollár értékű katonai támogatási csomagot Ukrajna számára. A nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadó közvetlenül és hivatalosan nem erősítette meg a sajtóhírt, amely szerint Donald Trump republikánus jelölt elnökválasztási kampányát Irán részéről hackertámadás érte, de emlékeztetett arra a korábbi amerikai hírszerzési értesülésre, amely arról szólt, hogy Irán a kampány szereplőit célozva megpróbálja befolyásolni az amerikai választások demokratikus folyamatát.
Emlékeztetőül…
„Irán tájékoztatott minket, hogy Izrael megtámadására készül”
– közölte augusztus 6-án az izraeli külügyminiszter, Israel Katz, aki a Jerusalem Post cikke szerint mindezt Szijjártó Péter magyar külügyminisztertől tudta meg egy telefonhívás során (a cikk alcíme is így kezdődik: Irán üzenete a magyar külügyminiszteren keresztül jutott el Izraelbe). Szijjártó valóban posztolt arról hétfőn a Facebookon, hogy telefonon egyeztetett az izraeli és az iráni külügyminiszterrel is, de csak azt írta:
a „megbeszélések sajnos ismételten azt bizonyították, hogy a 24. órában vagyunk”.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….