Sport
Tovább szárnyal-e a Fradi sas?
Csütörtökön a magyar bajnok Fradi a bosnyák Borac Banja Luka együttesét fogadja a labdarúgó Európa-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának első felvonásán.
Remek formaidőzítés
A párharc győztese a második számú nemzetközi sorozat főtábláján indulhat, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül át. A Ferencváros sorozatban a hatodik szezonjában lesz érdekelt egy európai kupasorozat őszi küzdelmei során, a zöld-fehérek szériája a 2019/20-as szezonban kezdődött, a csapat azóta egyszer a Bajnokok Ligájában, háromszor az Európa-ligában, a legutóbbi idényben pedig a Konferencia-ligában bizonyíthatott. A Ferencváros remek formában várja a bosnyákok elleni párharcot, ugyanis a múlt hétvégén sorozatban a 17. alkalommal is legyőzte az ősi rivális Újpestet, így az OTP Bank Ligában százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll.
A nagy visszatérő
Az Fradiban ráadásul 55 nap után újra tétmérkőzésen lépett pályára Varga Barnabás, az előző két élvonalbeli idény gólkirálya, aki még a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen szenvedett arccsonttörést. A támadó most bekerült Pascal Jansen vezetőedző El-keretébe is. A két csapat története során először találkozik egymással, a Ferencváros fennállása során harmadszor kerül szembe bosnyák riválissal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2015 nyarán az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Zeljeznicar kettős győzelemmel búcsúztatta a zöld-fehéreket. A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Szerző
Friss
- Botrány egy vidéki iskolában: bugyira vetkőztette a tanító a renitensnek ítélt kisdiákokat
- Nagy Márton minden érzékszervével Szentkirályi Alexandrára figyel
- David Pressman: eljutottunk oda, hogy megkérdőjelezzük, valóban demokrácia-e Magyarország
- Van jövőképe? Figyeljen: van 5 csillagjegy, amik szülötteinek élete 2025-ben fejre áll
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak