Connect with us

Kerítésen innen

Kiderült, mikor frontemberkedik a miniszterelnök Kötcsén

Kiderült, mikor frontemberkedik a miniszterelnök Kötcsén
Megosztás

„Legyen béke már” – ez lesz a mottója a soron következő kötcsei találkozónak, amit ezúttal szeptember 7-én, jövő szombaton rendeznek meg – tudta meg kormányközeli forrásból az atv.hu.

Fővédnök és a főszónok Orbán Viktor miniszterelnök

A tusványosi találkozót, valamint a tihanyi Tranzit fesztivált követően a Kötcsei Piknik zárja a nyári és egyben a soron következő 24/25-ös politikai évad bevezető rendezvényeit.

A csúcspont rendszerint Orbán Viktor stratégiai beszéde, amit a miniszterelnök zárt körben mond el, a kormány és a Fidesz-KDNP holdudvarához tartozó újságírók, közéleti szereplők, művészek előtt.

A 2023-as kötcsei találkozójának mottójául az „Ahol a szabadság, ott a haza” címet választották a szervezők.

Orbán Viktor miniszterelnök a kiszivárgott információk szerint akkor szigorúan zárt körben a beszélt egy olimpia megrendezésének az esetleges feltételeiről – a fővárosi fejlesztési tervekkel összefüggésben – de arról is, hogy új törvényre van szükség a vendégmunkások miatt, valamint hogy 2034-ig 15 nagy „dosszié” tervei vannak készen.

Emlékeztetőül….

A 2023-as kötcsei dzsemborin számos témát érintő, konkrétumokat is bőven tartalmazó beszédet mondott Kötcsén Orbán Viktor szeptember 10-én. A Fidesz számára az aktuális őszi politikai szezonkezdetet jelentő összejövetel a somogyi kistelepülésen elvileg zárt a nyilvánosság elől, de bizonyos részletek mindig kiszivárognak. A Szabad Európa több résztvevőtől tudakozódva megtudta, miről beszélt a miniszterelnök. A beszéd egyik legfontosabb eleme természetesen az Ukrajnában zajló háború volt. A miniszterelnök szerint ez a háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti. A miniszterelnök szerint a háború lokális lett volna, de a Nyugat beszállt, ezzel globálissá tette, most pedig a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában. A szankciók okolta energiaválság miatt télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat – jósolta Orbán Viktor. Ősszel várható tárgyalás az európai vezetők között a szankciós csomag meghosszabbításáról újabb hat hónapra, a miniszterelnök szerint meg kell próbálni megakadályozni a prolongálást. Saját politikai táborára kitérve arról beszélt a miniszterelnök, hogy

az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere után pedig a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni, ezt szolgálja a Fidesz hálózatépítése konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy Európa nem készült fel rá, hogy új szereplők emelkednek fel a globális politikában (elsősorban Kína), ő ezt már 2010-ben látta, látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.

Szerző