Budapesti hétköznapok
Mintha meg sem futamodott volna, újra munkában régi toposzaival Szentkirályi Alexandra
A Fidesz főpolgármester-jelöltje, akit pár nappal a választás előtt léptettek vissza az LMP jelöltje, Vitézy Dávid javára, sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergelynek „nem ért véget a vakáció”, a főváros sok pontján dugó van, sok helyen nem sikerült befejezni az útfelújításokat: összehangolatlanul, több ponton sávlezárások, terelések vannak vagy éppen nagyon lassú mederben folyik a munkavégzés.
„Élőben, a városból” – közlekedési infó Szentkirályi Alexandra olvasatában
„Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent, ez pedig a város szervezésének az osztályzata”
– így értékelte az MTI tudósítása szerint a Fidesz-KDNP budapesti elnöke, Szentkirályi Alexandra a hétfői forgalmi helyzetet Budapesten. Azt állította, hogy 2022-ben Karácsony Gergelyék még több mint hárommilliárd forintot fordítottak útfelújításra, ez az összeg tavaly 281 millió forintra csökkent. Szerinte ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy eközben a nyári jutalmak kifizetésére a városháza vezetőinek, a „haveroknak” kétszázmillió forintot „sikerült odaadni”.
„Úgy látszik, hogy nagyon sokaknak az első igazolatlan órát mégis elintézte”
– mármint Karácsony Gergely. A budapestiek ennél a „szervezetlen, kaotikus” városvezetésnél szerinte sokkal többet érdemelnek. Szentkirályi indítványozta, hogy Karácsony Gergely javasolja a Városháza vezetőinek, ajánlják fel a kétszázmillió forintot útfelújításokra.
Szentkirályi nagy mázlija, hogy nem Vitézy nyert a választáson, hiszen akkor mindezt múltidőbe kellett volna átfogalmaznia és leforgatni valami olyat, ami a „bezzeg Karácsony idejében” helyett a szebb jelent mutatja be.
Karácsony-olvasat
„Véget ért a nyári szünet, ma becsengetnek az iskolákban, ami azt is jelenti, hogy Budapest közlekedése ismételten megnövekedett forgalomra számíthat. Az iskolakezdésre felkészülve nyáron rengeteg útfelújítási és pályakarbantartási munkát végeztünk, hogy továbbra is biztosítani tudjuk a biztonságos közlekedést Budapesten. Ezek a rekonstrukciók nem mindig látványosak, de annál fontosabbak, mert a rendszeres karbantartás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a főváros közlekedése zökkenőmentes maradjon.
Villamosvonalak karbantartása és a trolihálózat fejlesztése:
- Az 1-es, 4-6-os és 56-os villamosvonalakon a szokásos nyári pályafenntartási és karbantartási munkálatokat végeztünk el. Az 56-os vonalon a tavalyi beruházás garanciális javításai is megtörténtek. Ezen kívül, a 75-ös troli vonalának meghosszabbítása is tesztüzembe lépett, ami egy izgalmas új lehetőség a város közlekedési hálózatában.
Útfelújítások és karbantartások:
- A Budapest Közút ezen a nyáron csaknem 40.000 négyzetméteren végzett jelentős felújításokat, többek között a Hungária körúti és a Fogarasi-Csömöri felüljárókon, valamint a Margit hídi kerékpársáv is megújult, hogy a városi biciklizés még biztonságosabb és kényelmesebb legyen.
- Útburkolat-fenntartási munkák is zajlottak a város számos pontján: a Budakeszi úton, a XXI. kerületi Szállító utcában, a XIV. kerületi Ajtósi Dürer soron, a II. kerületi Margit körúton, valamint a VII. kerületi Rákóczi úton (Blaha Lujza tér és Astoria között) is javításokat végeztünk.
Mindenkinek köszönöm a megértést és a türelmet, amivel hozzájárult ahhoz, hogy Budapest infrastruktúrája továbbra is biztonságos és jól működő maradhasson! A diákoknak pedig ezúton is izgalmas és eredményes tanévet kívánok!”
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott