Bulvár
Időjárás, itt van a valódi ősz
Ezen a héten végérvényesen véget ér a nyár, és beköszönt az igazi ősz. a fordulónap alighanem péntekre esik.
„Itt van az ősz”
Kedden hullámzó frontrendszer éri el hazánk térségét nyugat felől. Hajnalban, a nyugati határvidéken erőteljesebb felhősödés kezdődött. Ennek köszönhetően az éjszakai lehűlés is mérsékeltebb volt. A Dunántúl fölé már délelőtt vastagodó felhőzet sodródik, melyből nyugat felől egyre többfelé eleredő záporesőkre, illetve dörgéssel, átmeneti hevesebb esővel járó zivatarra is számítani kell. Eközben a középső országrészben egyre határozottabb felhősödés melletti időszakosabb napsütésre, míg keleten kezdődő felhősödés melletti napsütésre van kilátás. Délután, nyugaton további záporesők, zivatarok melletti felhős, hűvös idő a valószínűbb. A középső országrészben is erősebben felhős égbolt válik jellemzőbbé és elszórtan kisebb esők, záporok is kialakulnak. Keleten még lehet szűrt napsütés, de ott is vastagszik a felhőzet. Csapadék abban a térségben még nem valószínű. Északnyugaton, nyugaton visszaesik a hőmérséklet, míg keleten, délkeleten az élénk D-i szélnek is köszönhetően kitart a késő nyáriasan meleg idő. Éjjel nyugaton már csökken a csapadék valószínűsége. A középső és keleti országrészben viszont szórványosan, de sokfelé lehet átmeneti záporeső.
Szerdán előreláthatólag kelet felé mozog a szórványos esőket adó felhőzet. Nyugaton már délelőtt kisüthet a nap, míg a keleti országrészben a délután második feléig szórványosan, ismétlődően előforduló záporesőkkel lehet számolni. Keleten még élénk D-ies szél ígérkezik.
A fordulat
Csütörtökre egy nyugat felől közeledő ciklon előoldalán élénk, olykor erős lökésekkel is kísért DDNY-i szél mellett változóan napos-felhős égbolt és enyhe, délkeleten meleg idő látszik a legvalószínűbbnek. Jelentős eső nem látszik, de elszórtan, kis területet érintően, előreláthatólag főként az északi határvidéken futó záporeső kialakulhat.
Péntekre – már jelentősen megnövekszik az előrejelzés bizonytalansága. A nap túlnyomó részében még melegfronti hatás, erős DNY-i széllel érkező meleg, többségében napos idő látszik valószínűbbnek. Estére ígérkezik a ciklon hidegfrontjának érkezése nyugat felől, ÉNY-i széllel, felhősödéssel, záporesőkkel, de a részleteket tekintve még nagyon nagy az előrejelzési bizonytalanság.
Szombaton előreláthatólag az átvonuló hidegfront okoz szeles, felhős, szórványosan esőkkel, zivatarokkal is tarkított változékony időjárást. Északnyugaton jelentősen visszaeshet a hőmérséklet, míg délkeleten még valószínűbb az enyhe idő a délutánra várható csapadék és szél érkezéséig.
Vasárnap az átvonuló front mögött, nyugat felől kitisztuló égbolt, napsütés, keleten még felhős, szeles idő, elgyengülő záporok látszanak most valószínűbbnek. Országszerte hűvösebbre fordul.
Hétfő hajnalra kifejezetten hideg idő ígérkezik a nyugodt, derült éjszakát követően. Napközben napsütéses, kellemes, őszi idő egyelőre a legvalószínűbb az évszakos átlag körüli hőmérséklettel.
Szerző
Friss
- Időjárás, itt van a valódi ősz
- Schmidt Mária: ne szeretkezz, háborúzz! Itt tartanak a fejlettek ma… – Ugyanitt Kovi panelbeszélgetett a témáról….
- Perintfalvi: ha már Bese feje a porba hullt, utána kellene menni azoknak a politikai szálaknak, ahol szintén néhány fejnek hullnia kellene
- Segít az Európai Unió (A gonosz)
- Közlöny van róla: hiába apad, a kormány meghosszabbította a védekezés miatt létrehozott jogrendet
- Aztakur…. oppardon, mi történhetett? – fakadt ki egy hozzászóló a DK-hír olvastán
- Kunetz doktor: Orbán adta, Orbán elvette
- Magyar György: az életfogytig tartó embertelen büntetés alkalmazása miatt az Európa Tanács ismét megtámadta a kormányt
- Újabb köz nélküli közmeghallgatás a külföldieknek „alacsony színvonalúnak tűnő” reptérre vezető út felújításáról
- …és volt képe hozzá! – Orbán a brüsszeli migrációs gigabírságról: már beszedtük, tőlük, maguktól