Connect with us

Kerítésen innen

Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj

Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
Megosztás

Azt mondta Nagy Márton embere, hogy „..a hosszú távú öngondoskodás ideológiája Magyarországon még 30 év után sem rögzült, a háztartások nem akarnak a nyugdíjig megtakarítani. Ez nem is fog megváltozni…”, vagyis: hiába vannak olyan eszközei az öngondoskodásnak, mint a nyugdíjpénztárak, a magyarokat nem ez érdekli, így inkább segítsük hozzá őket ahhoz, hogy kiszedjék a pénzüket ezekből az eszközökből.

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában ismertette az új gazdasági akcióterv fő irányait. A “lakássbumm” program kapcsán több tervezett intézkedést is felsorolt: a kollégiumépítést, a fiatalok megfizethető lakáshoz jutását, a lakásbérlésük támogatását, a Magyar falu programban a falusi lakás – és házépítés támogatását.

A miniszterelnök már pénteken kiemelte a bürokratikus akadályok eltörlését, hogy a megtakarításokat olcsó lakhatás megteremtésére, lakásfelújításra lehessen használni.

Aki magyar, költ, méghozzá most….

Emlékeznek? 14 éve már annak, hogy Selmeczi Gabriella kiállt a világot jelentő deszkára és „istibizi” megígérte, hogy a magánnyugdíjpénztárból einstandolt pénze minden honpolgárnak biztonságban van, hiszen arcát, nevét adja hozzá, hogy az „állambácsi” lényegesen jobban fekteti majd be, mint azok a „tuggyukik”.

Az is kéne, ami megmaradt….?

A Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már egy ideje panaszkodik arra, hogy a magyarok nem fogyasztanak eleget, túl sok a megtakarítás, túl óvatosak az emberek, vissza kellene valahogy hozni a költekező kedvüket. Ez a gazdasági növekedést is pörgetné, és az áfabevételt is megdobná, ami az Európában kiemelkedően magas adókulccsal a költségvetés egyik pillére.

Orbán Viktor gazdasági üdvöskéje és csapata már egy ideje pedzegeti, hogy az egyik út az lehet, ha valahogy a gazdaságra lehetne önteni a nyugdíjpénztárakban álló, több mint 2000 milliárd forintnyi megtakarítást.

Most pedig elő is álltak a tervvel:

2025-től az önkéntes nyugdíjpénztárban csücsülő pénzt adómentesen el lehet költeni majd lakáscélokra. 

Így tervezik…

A Nemzetgazdasági Minisztérium az emberek kezébe kívánja adni a döntést arról, hogy mit is kezdjenek – lakáscélúan – az önkéntes nyugdíjpénztárakban az eddigiekben – saját és munkáltatói befizetésekből, valamint ezeken elért hozamokból és állami adó-jóváírásból – felhalmozódott megtakarításukkal, ezért a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatot is megfogalmazott már erre.

Eszerint 2025-ben adómentesen, lakáscélokra, lakáshoz kapcsolódóan eszközölendő felújításokhoz is felhasználható lenne a fent említett megtakarítás, hétfőn pedig meg is kezdődik a társadalmi egyeztetés a javaslatról.

Az MTI híre szerint az intézkedés eredményeként önkéntes alapon több mint 1 millió pénztártag és családja részére nyílhat meg annak lehetősége, hogy átlagosan a személyenként több mint 2 milliós számlaállománya terhére lakáscéllal felhasználja megtakarítása akár teljes részét is. A tervezet értelmében a megtakarítások lakáscélú felhasználása egy extra, opcionális lehetőség, azaz arról az érintett saját belátása szerint, szabad választása alapján dönthet.

A megtakarítások felhasználására az érintetteknek 2025-ben átmenetileg, egyéves időtartamban van lehetőségük, a lakáscélú felhasználás ebben az egy évben adómentesen vehető igénybe.

A javaslat lakáscélnak tekinti

  • a hitelintézeti törvényben meghatározott lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés törlesztésének, illetve önrészének támogatását, valamint
  • a Magyarország területén fekvő lakások korszerűsítésének, felújításának támogatását.

A lakáscélú felhasználhatóság feltétele, hogy a lakás vagy a pénztártag, vagy a házastársa, vagy gyermeke legalább részleges tulajdonában álljon, illetve a hitelszerződés ilyen ingatlan megszerzését célozza.

A lakások korszerűsítésének, felújításának támogatása a javaslat értelmében meghatározott munkálatok, anyagok és eszközök után kibocsátott számlák, illetve szerződések utólagos elszámolásával történhet, és akár három alkalommal is benyújthatók, így elősegítve a nagyobb összegű felújításokat, korszerűsítéseket is.

Szerző