Banánköztársaság
Büszkén emlékezni, lazán kimaradni! – Lázár János elmondta, mi okozhatja Magyarország pusztulását
Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, ugyanis 1953-ban ezen a napon léphetett ismét magyar földre a Gulag borzalmait túlélő politikai rabok első csoportja. A tisztelgő megemlékezésen Lázár János építési és közlekedési miniszter beszélt a történelmi tanulságokról, és korunkban országunkat fenyegető veszélyekről. Hogy miért éppen ő, azt csak a jó ég tudja, de a válasz lehet az is, miért is ne beszélhetett volna éppen ő.
No hát lett volna rá ok
„A magyaroknak mindig távol kell tartaniuk magukat a háborúktól, mert azok vereséggel fenyegetnek, a vereség pedig az ország pusztulását okozhatja”
– áll az Index tudósításában – és ehhez jó érzéssel hozzá fűzheti a kommentátor, hogy a miniszter úrnak ebben igaza lehetne, ha ez realitás lehetne.
Nagy kár hogy eddig nem akadt döntésképes és döntésre jogosult honi politikus, aki a fenyegető háborúk idején tudta volna mi a teendő a kimaradáshoz – lévén hogy országunk a hadak útján fekszik.
Tatár, török, muszka, burkus ki-be járkált itt az évszázadok során, a kimaradás soha nem volt opció.
Tisza István gróf, miniszterelnök az első, vitéz Nagybányai Horthy Miklós tengernagy és kormányzó a második vesztes háborúba vitte be az országot, és holtukban most élvezik a jelenlegi vezető kurzus totálisan érthetetlen tiszteletét. A kimaradás ma sem opció, mert tetszik Lázár úrnak vagy sem, a szomszédunkat gyalázatos agresszió érte, és nekünk a NATO és az EU tagjaként segítenünk kell a megtámadottnak. Egyebekben pedig például már most közvetlenül szenvedő részesei vagyunk a kiberháborúnak, és a támadók egyike sem kérdezte, szeretnénk-e kimaradni.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Már elnézést, miniszter úr, ön hülyeséget beszél, vagy csak pongyolán fogalmaz?!
Lázár János kifejtette még, hogy
„az emberiség nem sokat tanult a két elveszített világháborúból, 80 évvel a II. világháború befejezése után ugyanis nem is olyan messze tőlünk emberek pusztítják egymást, nem értve, hogy a háború ennek a térségnek, így Magyarországnak is csak a kárára lehet. Magyarországnak két elveszett háború után csak a háborúkból való folyamatos kimaradás, a semlegesség lehet a valódi célja”
A háborúknak voltak győztesei, sőt olykor még nyertesei is. A II. Világháborúból pedig legalább annyi tanulságot sikerült leszűrni, hogy nácikat (nyilasokat) többé nem szabad a hatalom közelébe engedni. Ez eddig sikerült, ámbár talán már nem sokáig, és ez a leginkább fenyegető veszély, ami ellen háborút is érdemes lehet megvívni. Amint nem szabad és nem célszerű magára hagyni a mohó rablóhatalom által megtámadott szomszédot, – részben mert a XXI. században demokratikus jogállam ilyet már nem tesz, részben önös érdekből sem, mert a megtámadott esetleges elbukása után éppenséggel mi is következhetünk a mohó étvágyú mackó étlapján. És ha rossz sorsunk úgy hozná, megint senki nem fog faggatózni, hogy ki akarunk-e maradni a háborúból, mert akkor ez már nem lesz kérdés! Akkor jön majd újra az apokalipszis – épp úgy, ahogy Lázár János felidézte:
„Magyarország háborús veszteségei felfoghatatlanok, az ország elveszítette az önrendelkezését, szuverenitását, a kirabolt, pusztulásra szánt nemzetek sorsa állt előtte, a békediktátumok pedig hosszú évszázadokra, a mai napig hatóan kijelölték helyét és mozgásterét a világban….A miniszter kijelentette beszélnünk kell az áldozatok történetéről, kell megkövessük őket, és megadjuk nekik a béke és megnyugvás lehetőségét idős korukban, gyermekeiknek és leszármazottaiknak pedig azt, hogy a szenvedés ellenére büszkék legyenek őseik hazafiasságára és kitartására.”
Nos, miniszter úr,
amit a pusztulásról és a békediktátumokról mondott, úgy hiszem, helyes és hiteles. Ám felettébb szomorú, hogy megemlékezésében egy lélegzettel említi a semlegességet és a háborúból való kimaradást, ugyanakkor a 80 évvel korábbi szörnyűségek áldozatait és azok örököseit az akkori háborús részvétel elfogadására, sőt büszkeségre ösztönzi.
Ön a zavarodott, miniszter úr, vagy csak zavart akar kelteni? És ha már itt tartunk! Ugyan mi a fészkes fenék keresnének Csádban magyar katonai egységek? Ott védik majd a hazát?
