Connect with us

Kerítésen túl

Orbánék újabb színházjegyet ragaszthatnak a brigádnaplóba

Orbánék újabb színházjegyet ragaszthatnak a brigádnaplóba
Megosztás

Hiába, a kultúra, amit sikerült megóvni a temérdek ellene törő menekülttől, a színház -mármint Vidnyánszkyé- fontos kérdés a magyar „krémnek”. Nagyszabású gálaműsorral, magas szintű állami részvétel mellett zárult a magyar-török kulturális évad Ankarában – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. Az ünnepélyes záróeseményen részt vett Sulyok Tamás és Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint mindkét ország részéről több magas rangú politikai, kulturális és gazdasági szereplő – tudósított az MTI.

Főhelyen az Orbán-Sulyok duó, a többiek a „nép” között

A „Barátság és együttműködés évszázada” mottóval egész évben zajló kulturális évad 2023. december 18-án, a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóján nyílt meg Budapesten. Az évad során Magyarország 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában. A programokon közel másfél millióan vettek részt és több mint ezer sajtómegjelenést generáltak Törökországban – ismertették.

„A török közönség óriási nyitottsággal és érdeklődéssel fogadta a magyar programokat. Az évad a politikai, gazdasági, szakmai szinteken is olyan együttműködéseket hozott létre, amelyek a jövőben is folytatódni tudnak, így elmondható, hogy abszolút sikerrel, az előzetes célkitűzéseket túlszárnyalva zárult a kulturális sorozat”

– idézték Hoppál Pétert, az évadért felelős kormánybiztost. A záró gálaműsort 2024. december 12-én rendezték meg Ankarában, ahol a nyitóünnepséghez hasonlóan magyar és török művészek közös produkcióját állították színpadra.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Öltöny, nyakkendő, szotyi a zsebben…

Az eseményen részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Hoppál Péter évadért felelős kormánybiztos. A vendéglátó Törökországot Recep Tayyip Erdogan elnök és Mehmet Nuri Ersoy kulturális és turisztikai miniszter, valamint számos kormánytag képviselte.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatása szerint 2025-ben Magyar-Török Tudományos és Innovációs Évvel folytatódik az együttműködés Magyarország és Törökország között.

fotó: MTI

Szerző