Banánköztársaság
Ön valójában jobban él, úgyhogy nix ugribugri – Meddig terjed a ’tudatlanok völgye’?!
“Jövőre mindannyian léphetünk, nem egyet, hanem akár kettőt is előre”- ezt a lassan másfél évtizede, korlátlan felhatalmazással kormányzó Orbán Viktor miniszterelnök mondta a minap, amikor felavatott egy alagutat – vezette fel szokásos vasárnapi nyílt levelét Ujhelyi István „politikai szemtanú”, ENSZ-nagykövet (UN Tourism) közösségi oldalán megtoldva a kérdéssel: meddig terjed a ’tudatlanok völgye’?!
Jól hangzó ígéret, még jobb lenne, ha valósággá is válna
A Fidesz kormányfőjének nagyotmondásait hallgatva ugyanis az embernek mindig az az érzése támad, hogy jajdejó, milyen megnyugtató lesz végre sorra kerülni majd a jóság bőséges közkosaránál, eddig ugyanis mindig volt valami, ami folyton félrelökte onnan az embert:
- világösszeesküvő Soros,
- óvodásokat nemváltó nőimitátorok,
- covid-vírus,
- háborúpárti szuverenista ukránok,
- a gyurcsányok,
- a pirézek,
- mostanában meg a magyarpéterek.
Épp mikor sorra került volna az ember a 2010-ben beígért Kánaán polcainál, mindig elé ugrott valaki vagy valami a bokor mögül és elvitte az utolsó konzervet. Hogy a fene ott enné meg. Még szerencse – derült ki mindig Orbán miniszterelnök beszédeiből -, hogy nemzeti kormányunk a helyén van és a következő bőségkosárból most már aztán tényleg mindenkinek jutni fog. Csak tessék még kicsit várni. A Fidesz miniszterelnöke az az ember, aki mindig holnapra ígéri, hogy visszahozza a kölcsönvett fűnyírót, aztán soha nem látod vele, de a gyep az ő telkén valahogy mindig mégis rendben van.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss érdekesség,
hogy a Policy Solutions legfrissebb kutatása alapján a magyar emberek úgy érzik: nem hozott anyagi javulást számukra az elmúlt időszak, stagnálásról vagy inkább romlásról számolt be a többség. Tanulságos volt nézni azokat az ábrákat, amelyek a saját vagyoni helyzet érzékelését mutatták a különböző pártpolitikai táborokban.
A Fidesz támogatóinak ugyanis „csak” kicsit több mint negyede (28 százalék) érezte anyagi helyzetének romlását az elmúlt évben, ez az arány az ellenzéki közösségek tagjai körében ennek több mint a duplája.
Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a jelenlegi kormány gazdasági intézkedései célzottan a fideszes közegnek kedveznek, de még csak arról sem, hogy ilyen jól behatárolható lenne az a társadalmi kör, amely anyagi értelemben is jól járt a fideszes kabinet intézkedéseivel és ezért – függetlenül a világlátásától – a jelenlegi kormánypártot támogatja. Politikai szemtanúként igyekszem a lehető legobjektívebb lenni és ezért gyorsan leszögezem: természetesen vannak olyan társadalompolitikai intézkedések, amelyek számos társadalmi csoportot segítettek meg az elmúlt időszakban, vagyis bizonyos arányban kétségkívül jogos annak érzete, hogy adott családok anyagi helyzete még a válságok és az elhibázott gazdaságpolitika ellenére is pozitívnak érezhető. Az azonban, hogy a fideszes gazdaságpolitika mennyire igazságos és mennyiben rezonál az aktuális társadalmi problémákra, már erősen kérdéses. Van is róla véleményem, de nem ez jelen nyílt levelemnek a tárgya.
Sokkal inkább az, hogy milyen jól látható és kimutatható ebből a kutatásból is, hogy mennyire működőképes – egyre gyengülő hatásfoka mellett is – a kormányzati propaganda és a fideszes nyilvánosságmenedzsment.
Ahogy előbb is felidéztem: a kormányfő tizenöt éve mindig a következő kanyarra ígéri, hogy elérjük végre a magyaroknak járó jólétet, de az egyre fogyatkozó táborát még mindig sokan alkotják olyanok, akik a tizenötödik ígérvény után sem kérdeznek vissza: mégis melyik kanyar után, főnök?!
Az, hogy a fideszes választók esetében kiugróan eltérő azok száma, akik szerint javult az anyagi helyzetük az elmúlt időszakban – megismétlem, az alacsonyszámú, de tényszerű és megalapozott érzet mellett – leginkább annak tudható be, hogy rajongóként megengedőbbek a hatalommal és kételkedés nélkül elfogadják, ami a hozzájuk eljutó, nekik célzottan járó kormányzati propaganda-felületekről ömlik az ország és saját helyzetükkel kapcsolatban.
A „tudatlanok völgye”
Amikor azt mondom, hogy ez engem az egykori NDK „tudatlanok völgyére”, vagyis a „Tal der Ahnunglosen”-re emlékeztet, akkor abban semmi bántó, vagy degradáló tartalom nincs. Inkább párhuzamok és hasonlóságok felismerése, az érintettek bármilyen minősítése nélkül.
Kevesen emlékeznek rá talán, de az egykori NDK jól behatárolt részeit, a drezdai Elba-völgyet és Greifswald környékét nevezték ezzel a szatirikus kifejezéssel („tudatlanok völgye”), itt ugyanis fizikailag-technikailag konkrétan nem volt elérhető a nyugat-német tévé és rádió adása, vagyis, ha akartak sem fértek volna hozzá az objektív közszolgálati hírekhez a keleti blokkban élők, csak az jutott nekik, amit az NDK állami média sugárzott nekik.
Valami ilyesmit érzek ebben is: aki csak a KESMA-médiumokat olvassa, az állami- és államilag irányított magáncsatornákat követi, az kizárólag azzal találkozik, hogy nálunk minden rendben, illetve mindjárt még inkább rendben lesz, és tulajdonképpen már most tökre rendben is lehetne, ha nem lenne a „kicsi”, meg „másik”, meg a magyarok ellen összeesküvő ’tuggyukkik.
„Amit az árcédulán látni tetszik, az csak átmeneti és egyébként is a baloldal miatt van minden, Ön valójában jobban él, csak ’ezek’ miatt látszik átmenetileg, tényleg csak átmenetileg másként, úgyhogy nix ugribugri, tessék nézni tovább a meccset.”
Van ennek a kutatásnak egy másik oldala is,
amit politikai szemtanúként ugyanúgy nem hagyhatok figyelmen kívül. Ez pedig az a problématérkép, amely pontos pillanatfelvételt ad arról: mit tartanak a magyarok valóban égető gondnak a személyes életüket illetően. Mindez azért kifejezetten tanulságos, mert – elfogadva, hogy a számok reprezentatív és nagyjából pontos képet adnak – ebből az látszik, hogy a társadalmi rezonálásra mindig kényes és képes Fidesz is mintha sok tekintetben tévúton lenne, az ellenzék bizonyos formációi pedig láthatóan még mindig nem képesek átformálni saját dogmáikat és olyan témákat megpróbálni hitelesen képviselni, amelyet a választók tényleg fontosnak tartanak. Évek óta a megélhetés költségei álltak a magyarok problématérképének első helyén, ami idén őszén annyiban változott, hogy a fizetések alacsony szintjét jelenleg még többen tartják kiemelkedő problémának, mint a magas árakat;
a bérek kérdése a harmadik helyről az első helyre lépett előre egy év alatt. A megélhetés költségeinek feszítése a második, az egészségügy állapota pedig továbbra is az élen, ezúttal a dobogó harmadik fokán.
Szociáldemokrata gondolkodóként különösen megütötte a szemem a középmezőnyben, hogy relatív sokan tartják problémának a gazdagok és szegények közötti társadalmi különbséget, az ellenzéki politizálás mainstream folyamában mégis mintha még mindig megragadtak volna ezzel kapcsolatban a mészároslőrincezésben, miután (ki tudja kinek a megrendelésére) annak idején lekeverték a Botka László által meghirdetett „fizessenek a gazdagok” politikáját.
Több mint tanulságos, hogy a magyarok számára a klímaváltozás elleni lépések szükségessége minimálisan fontos, ahogyan inkább érdektelenek az orosz befolyás magyarországi növekedése, a tömegközlekedés alacsony színvonala és a „homoszexuális propaganda” állítólagos térnyerése miatt is.
Utóbbi egyébként visszaigazolja, hogy a Fidesz ezzel kapcsolatos megmagyarázhatatlanul durva, befeszülő és ingerült hadjárata mögött inkább valami személyes indok állhat, mintsem megalapozott társadalmi kutatás – amire pedig mindig is hallgattak a Karmelitában. Immár civil közéleti emberként jóval messzebbről és nagyobb objektivitással tudom követni a magyarországi politika eseményeit is, ezért – elhivatott szociáldemokrataként – azt gondolom, hogy az igazi baloldal számára időre és elmélyült gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy újra versenybe tudjon szállni. Hogy újra esélyt kapjon. A szocdem oldal az elmúlt időszakban sokszor volt saját rögeszméinek a foglya és pazarolt energiát olyan ügyek hangos képviseletére, amelyre a társadalom valójában alig volt fogékony. Egy igazi szociáldemokratának pedig arra kellene rezonálnia, amelyre a hétköznapi embereknek: így most az egészségügyre, a bérek és a megélhetés kérdésére, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére. Azt gondolom, ahhoz, hogy ezt közép- és hosszútávon sikerre tudják vinni a baloldalon, ahhoz szorgalmas munkára és szellemi hátország kiépítésére lesz mindenekelőtt szükség. Amivel idővel a tudatlanok völgyébe is el lehet vinni a valóságot, annak mentén pedig a változtatás igényét.
Szerző
