Kerítésen innen
A DK nem ereszti az elmúlt ’15 év legnagyobb orbáni lopásának’ történetét
Kikérjük az autópálya-szerződéseket, hogy az Orbán-kormány ne tudja eltitkolni az elmúlt 15 év legnagyobb lopását – írta a DK közleményében Sebián-Petrovszki László, a párt országgyűlési képviselője.
Autópályák kilométerenként akár 8-10 milliárdért
Sajtóinformációk szerint a régiós országokhoz képest kimagaslóan drágán épülnek a magyar autópályák, kilométerenként akár 8-10 milliárd forintból. A közpénzből finanszírozott útépítéseken pedig a fideszes milliárdosok vagyona hízik tovább.
A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel kéri ki az Orbán-kormánytól a 2010 óta keletkezett autópálya-építési, és felújítási szerződéseket, ennek megtagadása esetén pedig pert fog indítani. A magyar embereknek joga van megtudni, hogy mennyit loptak el tőlük a fideszes milliárdosok túlárazott szerződések segítségével, és miért épülnek ilyen pofátlanul drágán, Európában is ritkán látott összegekért a magyar autópályák
-áll a párt közleményében.
Ezt se felejtsük!
2023 májusában, alig fél évvel a 2022 szeptemberében elindult koncessziós autópálya-üzemeltetési szerződés indulása után bejelentette a kormányzat, hogy módosítják a megállapodást. A cél egyértelmű volt: a beruházások kitolásával elérni, hogy csökkenjen a korábbi évek túlköltései miatt nehéz helyzetben lévő központi költségvetés helyzete. Ez nagyon tanulságos abból a szempontból, hogy milyen rövid idő alatt kiderült: erősen feszegeti a költségvetési kereteket a 35 évre megkötött koncessziós szerződés
-írta a G7-en Bucsky Péter.
Friss
- Közszolga-betyárbecsület: Szijjártó bevédte Rogánt, Gulyás és Menczer sem maradt szótlan
- Tudja kit tartunk el ‘tudományos kutatási orientáció nyújtásért’? A megfejtés: Varga Juditot
- Rogán Antal felkűzdötte magát az amerikai külügy szankciós listájára
- ‘Cseppfolyik a nemzettudat!’ – Bödőcs Tibor új videója
- Magas pozíciót kapott elsőként egy szerzetes nő a Vatikánban
- Meghalt Jean-Marie Le Pen (cikkünk frissül!)
- Magyar Péter Havas Henriket is meggyőzte
- Elgázoltak egy helyszínelő rendőrt
- Bolond lyukból….: Trump bekebelezné Kanadát is
- Orbán Viktor és Bese atya nélkül, de megszentelve a Karmelita kolostor arra érdemes helységei