Connect with us

Kerítésen innen

Rogán-bejelentés: 35 évig ők kezelik az autópályáinkat!

Megosztás

Pénteken Rogán Antal miniszter jelentette be, hogy az eljárás eredménye: a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre, valamint azt is ismertette, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű az autópálya-rendszer fejlesztése és bővítése.

Megosztás

Pénteken Rogán Antal miniszter jelentette be, hogy az eljárás eredménye: a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre, valamint azt is ismertette, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű az autópálya-rendszer fejlesztése és bővítése.

Mészáros Lőrinc nem maradt hoppon!

„Főként azok az utak kerültek be a koncesszióba, amelyek nemzetközi tranzitforgalmat bonyolítanak le, valamint, ha az M5 és M6 autópályák szerződései lejárnak, akkor bővíthető a koncessziós szerződés”

– közölte Rogán Antal. A koncesszoroktól elvárják, hogy

  • 2032-ig 317 kilométer új utat építsenek,
  • 265 kilométer hosszan a sávbővítést,
  • a teljes úthálózat karbantartását és üzemeltetését a következő 35 évben, amely a miniszter állítása szerint a leghosszabb törvény adta időkeret.

A részletek alapján elmondta, hogy a Bicske–Komárom–Tatabánya-szakaszokon az M1-en, Gödöllő és Kerekharaszt az M3-on sávbővítés, az M7-esen ez Balatonvilágost és Székesfehérvár térségét érinti, az M81-en a Mór–Sárbogárd-szakasz megépítése – mondta el a részleteket.

„Értelemszerűen az állam nem tart meg saját karbantartási eszközöket, hanem átadja az eszközöket”

– ismertette Rogán Antal az eljárás részleteit.

Az állam útdíjfedezeti rendszerben gondolkodik,

vagyis ezek a bevételek kell hogy fedezzék a koncesszorok felé a költségeket, nem lehet több a költségvetés kiadása, mint ez a beszedett összeg. A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó koncessziós hivatal, hogy a pályázatokat és az eljáráson indulókat ellenőrizze,

800 millió forintért szerződtetett tanácsadókat az utak koncesszióba adásához még tavaly ősszel: a gyorsított közbeszerzési eljárással választotta ki a Nemzeti Koncessziós Iroda a Deloitte Zrt.-t pénzügyi, míg a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodákat jogi tanácsadásra, nettó 400-400 millió forintért. A tanácsadás a gyorsforgalmi úthálózat koncesszióba adásához szükséges.

Márciusban rövid időn belül a második olyan ítélet született meg, amely arra kötelezi a Nemzeti Koncessziós Irodát, hogy adja ki azokat a megelőző számításokat, amelyek alapján a kabinet arra a döntésre jutott, hogy megéri a magyar államnak az autópálya-üzemeltetést és -építést is 35 évre koncesszióba adni egyetlen magáncégnek. Mindkét esetben a Transparency International próbálta előbb közérdekű adatigénylés keretében megismerni a részleteket és az okokat, majd ennek eredménytelensége után bírósági eljárást kezdeményeztek.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző