Kerítésen innen
Orbán Viktornak mindig igaza van, ezt támasztja alá a NGM septiben összedobott közleménye is
Orbán Viktor pénteki igehirdetésén elmélázott azon, hogy elég volt a kishitűségből, hiszen csak rá kell nézni a decemberi külföldre utazók számára, és máris látszik, ahogy csorog a tej meg a méz, a magyarok bukszáiba (bocs a képzavarért).
Orbán Viktor: Hagyjuk abba a szerencsétlenkedést
Majd szólt arról is, hogy decemberben 544 ezren látogattak meg hazai szálláshelyeket, 212 ezren repültek külföldre, és csak az év végi hosszú hétvégén közúton, valószínűleg turisztikai céllal, 418 ezer hazai rendszámú jármű hagyta el az országot.
-mondta, mintegy ezzel is bizonyítva, hogy minden rendben a pénztárcánk körül.
Gyorsan jött a megerősítés
A miniszterelnök maga kerálta minisztériuma és minisztere sem késett a szervilis megerősítéssel:
Töretlen a fogyasztói bizalom erősödése, ennek egyik legfontosabb jeleként a magyar családok egyre bátrabban és egyre többet költenek utazásra. Tavaly decemberben mintegy 250 ezerrel több magyar döntött külföldi kiutazás mellett, mint a megelőző év azonos időszakában, ez látszik a légi és közúti határforgalmi adatokban is – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024 decemberében a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 212 ezer magyar utazott külföldre, amely 19 százalékkal, összesen 34 ezer fővel több, mint a megelőző év decemberében.
A repülővel elutazók mellett jelentősen nőtt a szomszédos országokba autóval kiutazó magyarok száma is. 2024 decemberében mintegy 107 ezerrel több magyar rendszámú kilépő autót regisztráltak a határátkelőknél, ami 5,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A legnagyobb forgalomnövekedés Ausztria (+28 ezer) és Szlovákia (+73 ezer) irányába történt. Autónként átlagosan 2 utas hagyta el az országot, összességében így 215 ezerrel többen utaztak decemberben külföldre gépjárművel Magyarországról.
A számok nyelvén
A mintegy 250 ezerrel több külföldre utazó magyarra vetítve ez fejenként több százezer forintot jelent a korábbi statisztikák szerint, amely a külföldi fogyasztásban hasznosult – állapították meg.
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak utazni, fogyasztani.
A közlemény néhány befejező sora egybe mos összenem függő számokat, jól láthatóan a megfelelni akaró sikerpropaganda jegyébe.
Szerző
Friss
- A rendőrség felkészült az antifa támadások ellen, helyes és mi lesz az ideérkező neon@cikkal?
- Honnan tudja Menczer Tamás, hogy Trump külügyére mikor, kivel, miről beszél telefonon? Csak nem…..
- Szijjártó szerint ‘megszületett’, a többiek ’12. hetét el nem érő embrióról’ tudnak – Mi az igazság?
- Az árvák tragédiája – A családjog vajon mindig a családok pártján áll?
- Rákosrendező: az orbániai önkényuralom tökéletes szimbóluma
- Látja? Nem látja? Akkor lássa be…! – A Varnus Xavért rágalmazók és ‘tanúik’ hűlt helye a bíróságon
- Maaargit noooooooormális? – Orbán Viktor a provokátor
- Ezt kapd ki: egy év alatt 1.397 ezer milliárd forintot kaszált a kormány a tankolásainkból
- Blama-elleni horoszkóp Valentin napra: hogy pont azt és úgy add, ahogy szerelmed szeretné
- Szijjártó kemény-legény üzemmódban: ‘magyarok vagyunk és nem hülyék’ – majd aláírta amit kellett