Banánköztársaság
Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
A múlt század 70-es éveinek elején, újlipótvárosi gimnazista koromban, amikor még csak nyiladozott az, amit aztán 1975-től Helsinki Folyamatnak neveztek, szóval a keleti-nyugati ún. ‘enyhülés’ hajnalán szereztem valahonnan egy szép nagy jelvényt, amire az volt írva, hogy NO NATO. Akkortájt, a Varsói Szerződéshez tartozó Magyarországon nyilván nem okozott politikai problémát, ha valaki épp a NATO ellen tiltakozott, bár az egyik tanárom, akiről az a hír járta, hogy nem igazán lelkesedik a Kádár-rezsimért, kacsingatva rám kérdezett, vajon mi az a nitrogén-monoxidos (NO) felirat a mellkasomon? Úgy emlékszem, nem tudtam igazán frappáns választ adni, mindenesetre belém ívódott, hogy ez a NATO egy eléggé vitatott fogalomkör lehet.
Később,
amikor Horn Gyula, a Németh-kormány külügyminisztere egy nyilatkozatában ‘elpöttyintette’, hogy Magyarország induljon el a NATO irányába, akkor nem akartam hinni a fülemnek. Az események azonban gyorsan pörögtek, és Magyarország 1997-ben meghívást kapott, majd 1999-ben teljes jogú taggá vált e szervezetben. Személyesen azonban nem csupán korai, nitrogén-monoxidos viszonyban voltam a kérdéssel, hanem az 1974/75-ös kalocsai katonai szolgálatom alatt “bokorugróként” (értsd lövészgyalogosként) is igen ‘komoly’ felkészítést kaptam, hogy miként kell harcolnom a NATO ellen, ráadásul hogyan ismerem fel az ellenséges atomtámadást?
Egy szó, mint száz,
felnőtt fejjel is úgy éltem az életemet, hogy ez a fránya NATO nem feltétlenül egy tutibuli, majd az új évezredben inkább az fejlődött ki a fejemben, hogy jobb lenne ezzel valamit csinálni. Például feloszlatni, bár az valóban kemény biztonságpolitikai kérdéseket vet fel, minekutána Európa – igen jó dolgában – egyszerűen nem szaggatta az istrángot a saját védelmi kérdései kapcsán. Kompromisszumként az vált jelenlegi mániámmá, hogy ha már a NATO-t reálisan nem lehet csak úgy megszüntetni, akkor legalább bontsuk szárnyakra, azaz az amerikai mellett egy európai képlet álljon össze, s ez utóbbit nevezzük európai hadtestnek.
Az ukrán-orosz háború igen sok tanulsággal szolgál, engem azonban mégis inkább Trump elnök meglehetősen idiótának tűnő felvetése fogott meg, t.i. a Dánia révén a mai NATO-n belül elhelyezkedő Grönland katonai lerohanásának ötlete. Szinte nem is kell mondanom, az első reakcióm az volt, hogy ez a NATO végét jelentené.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nomármost,
a gondolatot úgy fejlesztettem tovább, hogy ha már abszolút reálpolitikai közelségbe került egy ilyen eseménysor, akkor ahhoz miért kell megvárni Grönland amerikai lerohanását, miért nem lehet elébe menni azzal, hogy eleve felszámoljuk a NATO-t? Ha csak a már említett módon ketté bontanának, Ukrajna lényegesen könnyebben juthatna az elengedhetetlen biztonsági garanciáihoz, illetve az európai hadtest gyarapodna egy igencsak harcedzett hadsereggel.
Nos, ezzel szemben áll a kérdés, vajon így mi lenne a relatíve védtelen Európával?
Nem állítom, hogy az EU jelenleg talpig fegyverben állna, különösen azt figyelembe véve, hogy a Magyar Honvédség harcoló állománya kábé annyi, mint az oroszok heti embervesztesége Ukrajnában. Ennek ellenére Európában is van két atomhatalom, ezen felül pedig csak döntés kérdése, és az EU pillanatok leforgása alatt elő tudna állítani nem kevés nukleáris, illetve egyéb fegyvert. Sok mindent össze lehet hasonlítani, azonban ha az oroszok három éve nem bírnak a koldusszegény Ukrajnával, akkor nyilván egy jóval nehezebb dió lenne számukra a náluknál lakosságszámban is bő háromszor akkora Európa katonai kihívása. Ha pusztán katonai mérleget nézzük, Európa erős ellensúlyt jelenthet mindenféle orosz fenyegetésnek, s bár a magyar hadsereg valóban kínosan keveset ér, azonban Finnország, Svédország, Lengyelország és Románia (+Ukrajna?) együtt kőkemény védelmi pajzsot jelent Keleten, akár az itt lévő amerikai erők nélkül is, hogy a bivalyerős törökök esetleges szerepét ne is említsem! Annyit mindenképp kitenne, hogy az oroszok bele se bonyolódjanak olyan könnyelmű kalandokba, mint amilyen az ukrajnai beavatkozásuk!
Európa jelenleg valóban alulfegyverzett, ám a katonai képességeket nézve kifejezetten potens
Például harci repülőgépek terén van legalább négyféle típusa, ezek között az angol/német/olasz/spanyol Eurofighter Typhoon több mutatójában is egyenesen felülmúlja a legkorszerűbbnek mondott amerikai F-35-öst, s például a már említett Magyar Honvédség pedig svéd Grippeneket működtet. Az se elhanyagolandó, hogy az amerikai Abrams harckocsik német lövegekkel száguldoznak, s az Ukrajnába menő fegyverszállítások garmadája mutatja, hogy mire képes az öreg kontinens?
Hosszasan lehetne sorolni az európai képességeket, bár nyilván a gyengeségeket úgyszintén
Lényeg azonban az, hogy ha nem magunkat akarjuk ócsárolni, avagy összecsinálni az első vihartól, akkor igenis ki tudnánk állítani azt az erőt, amivel ez a kontinens határozottan meg tudná védeni magát, akár az egyre kevésbé megbízható amerikai szövetségessel szemben is. Magyarán szólva kicsit sem véletlenek, és nem is alaptalanok az európai vezetők egyre gyakoribb kijelentései, amelyek Dánia (Grönland) megvédéséről szólnak. Kiváltképp, hogy egy ilyen nemkívánatos konfliktusban a szintén elég erős Kanadának is lenne szava, s helyzeténél fogva aligha az USA érdekében.
Szerző
