Kerítésen innen
Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!

A Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei nevében adott ki közleményt hétfőn a Honvédelmi Minisztérium, amely úgy kezdődik, hogy „a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesz esküt”, de nem az aláírók felsorolásával fejeződik be.

Még „kikockázva” sem?
2025 Magyarországán nem számítana életveszélyes küldetésnek, ha a kormány szándékával és felfogásával megegyező nyilatkozat aláírásra kerül. És mégis…. a konkrét aláírók nélkül kiadott közleményben bár Ruszin-Szendi Romulusz nevét sem írták le, de egyértelműen arra reagáltak, hogy a volt vezérkari főnök beállt a Tisza párt mellé. Azt írják,
„A Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei hitvallása, hogy a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesz esküt. A katonák esküjükhöz híven, amely egész életükben végigkíséri őket, a nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát és vezetik a Magyar Honvédséget. Egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő megjelenése és felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét. Ezért a fentiek szellemében teljes mértékben helytelenítjük és elhatárolódunk a Magyar Honvédség ügyeibe történő mindennemű pártpolitikai beavatkozástól.
A Magyar Honvédség volt Parancsnokai, Vezérkarfőnökei” -zárták a közleményt.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Frissítés!
„Mi, volt vezérkari főnökök szorosan tartjuk egymással a kapcsolatot, vasárnap ez már beszédtéma volt köztünk, így megfogalmaztam a közös szöveget és elküldtem a tárcának, de voltaképpen a postás szerepét játszottam”
– mondta Fodor Lajos vezérőrnagy, volt vezérkarfőnök a HVG-nek a Honvédelmi Minisztérium által hétfőn kiadott nyilatkozatról.
Fodor Lajos vezérőrnagy
A Honvédelmi Minisztérium elárulta, hogy Fodor Lajos juttatta el hozzájuk a nyilatkozatot, aki ezt megerősítette, és elmondta, hogy annak szövegét is ő fogalmazta meg.
Noha a volt honvédségi vezetők ténylegesen nem írták alá a nyilatkozatot, Fodor szerint az állásfoglalás valóban az összes rendszerváltás utáni volt vezérkari főnök véleményén alapszik:
„A rendszerváltáskor eldöntöttük, hogy nem leszünk párttagok, kinyilvánítottuk, hogy elég volt a pártirányításból a hadseregben”
– mondta Fodor. Szerinte Ruszin-Szendi hiába nyugállományú és nem aktív szolgálatot ellátó katona, akkor sem lenne szabad politizálnia.
„Mi, többiek, nyugállományú katonaként sem pártpolitizálunk, még akkor sem, ha mindenki más-más korban volt vezérkari főnök, és mindenkinek megvolt a maga nehézsége az adott időszakban, de az más, hogy a szavazófülke magányában ki hogy ikszel, meg az is más, hogy pártrendezvényen vesz részt”
– mondta a volt vezérkari főnök. Fodor Lajos arról is beszélt a HVG-nek, hogy vasárnap, a nyilatkozat kiadása előtt felhívta Ruszin-Szendit, közölte vele annak tartalmát:
„lényegében beolvastam a közleményünk szövegét neki”.
Ruszin-Szendi elmondása szerint erre azt válaszolta, sajnálta, hogy ez így van, és nem értett vele egyet.
Csak úgy….
A szombati TISZA-kongresszus egyik nagy durranása az Fidesztől átállt újabb szakértő, Ruszin-Szendi Romolusz bejelentése és beszéde volt, amelyben meglehetősen kemény szavakkal ostorozta korábbi munkaadóját. Az altábornagy megjelenése Magyar Péter oldalán nem mindenkit lelkesített fel, közülük is kilóg indulatos tényfeltárásával Hadházy Ákos (valóban) független országgyűlési képviselő.
Egy még szolgáló katona szerint….
Csak úgy 2.
Németh Szilárd „nagy-formátumú” rezsiőr, akit tetemes fizetéssel stafírozunk ki -mi, a köz- hónapról hónapra, felindult és a kormányban betöltött tisztségével -normális demokráciában- össze nem egyeztethető módon minősítette a hírt, miszerint a TISZA párt leigazolta Ruszin-Szendi Romuluszt.
„Én azt hittem, hogy minden körülmények között te egy honvédtábornok vagy. Tévedtem. Csalódtam. Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr. Ne keress többé!”
-írta Németh.
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?