Kerítésen innen
Kuncze Gábor: ‘nem indulok a választáson, ezért lehetek őszinte…’

Kuncze Gábor, volt belügyminiszter manapság ritkán szólal meg közügyekben, ám ilyen esetekben érdemes odafigyelni mondandójára. Szombaton az ATV Civil a pályán adásában vendégtársaival a mögöttünk lévő hét történéseit vitatták meg.

Ócska egy politika…
„Nem indulok a választáson, ezért lehetek őszinte”
mondta a bejelentett adóváltoztatások kapcsán Kuncze Gábor az ATV Civil a pályán című műsorának péntek felvételén. A korábbi belügyminiszter szerint beindult a 2026-os választási kampány, a miniszterelnök eddigi bejelentései 1500-2000 milliárd forintba kerülnek.
„Az a legócskább politika, amikor az adózás átalakításával akarnak szociálpolitikát csinálni: ugyanis megint a legtehetősebbek járnak a legjobban az adóelengedéssel, miközben a leginkább rászorulók alig kapnak valamit. A szülőknek dobált pénz sem hozott eredményt, folyamatosan csökken a népesség”.
Kuncze úgy vélte: a Tisza párt sikere mögött az állhat, hogy nem elméleteket magyaráz, hanem könnyen érthető tényekre mutat rá: 40 fok van a kórtermekben, késnek a vonatok, bezárják az óvodákat.
„Ezt könnyen megértik a választók, és mint látjuk, működik is, hiszen a Tisza hihetetlenül megerősödött”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

„…pénztárca” és „biztonságérzet…”
Tarjányi Péter szerint
két dologról fog szólni a választási kampány: „pénztárca” és „biztonságérzet.”
A kérdés:
az előbbit, az osztogatást, miből finanszírozza a kormány? „A meghirdetett célokkal nehéz nem egyetérteni, a hogyan kérdését viszont nem válaszolják meg”,
-mondta a műsorban a biztonságpolitikai szakértő. Szerinte az a veszély is fennáll, hogy a most megígért juttatásokat valahogy majd visszaveszi a kormány.
„Ennek ellenére azért ezt a stratégiát viszi a Fidesz, mert a korábbi választásokon működött”.
A választás kimenetele kapcsán Tarjányi hozzátette:
Moszkva „jó partnernek” tarja Budapestet, ezért nem zárja ki az orosz befolyásolási kísérletet a magyar választásokba.

Tényleg így akar Orbán bekerülni a hazai történelemkönyvekbe?
Baka F Zoltán, a Della podcast vezetője emlékeztetett: a most bejelentett adóelengedés nem egyszeri költségvetési tétel: bár önmagában is hatalmas összeg, de ráadásul innentől fogva minden évben súlyosan meg fogja terhelni a büdzsét, amíg vissza nem vonják.
„Visszavonni viszont óriási politikai kockázatot jelentene, akárki ki kerül kormányra 2026-ban”.
Arra a felvetésre, hogy bár korábban valóban működött az osztogatás, most viszont sokkal nehezebb a helyzet, rosszabb a közhangulat, és megjelent a problémákat erőteljesen artikuláló Tisza párt, Tarjányi azt mondta:
a Fidesz nem a választói értelemre apellál, hanem a tömegek érzelmeire, ezért most is sikeres lehet a stratégiája.
Baka F. szerint egy felelős kormány nem hirdethet 1500 milliárd forintos pénzügyi csomagot, miközben pontosan tudja, hogy a költségvetés ezt nem engedheti meg. A kampány negatív lábával kapcsolatban úgy vélte:
a háborúval való fenyegetés már nem fog működni, hiszen Trumppal „eljött a béke”, ezért jelölték ki az új veszélyforrást: a „Soros-bérenc álcivil szervezeteket” és az LMBTQ közösséget.

Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa