Kerítésen innen
‘És majd Viktor jön és mesél Neked’
Véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök erről az Ukrajnáról szóló rendkívüli uniós csúcstalálkozó után beszélt újságíróknak csütörtök éjjel Brüsszelben.
Orbán Viktor vétózott
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: komolyan újra „elő kell vennünk” Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni. Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról. Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták: gyorsan és egyszerűen. „Aztán meglátjuk”
Lassítani kell
A kormányfő kifejtette továbbá, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere.
„Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben”
– fogalmazott.
Orbán: támogatni kell minden erővel az USA elnökének béketárgyalásait
A miniszterelnök úgy értékelt: az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki. Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy „a saját hadseregeinket megerősítsük”. Közölte, a tagállamok vezetői áttekintették az ukrajnai katonai helyzetet, mellyel kapcsolatban elmondta, a 27 tagállamból 26-an amellett érveltek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Magyarország a béke oldalán maradt – húzta alá.
„Mi azt mondtuk, hogy nem a háborút kell folytatni, hanem a lehető legnagyobb erővel és energiával támogatni kell az Amerikai Egyesült Államok elnökét a béketárgyalásai sikerességében. Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását”
– fogalmazott. Jelezte: a 26 tagállam elfogadott egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról és arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni, hogy még tovább tudjon harcolni. Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert a „mi béke melletti álláspontunkkal teljesen ellentétben állt” – tette hozzá Orbán Viktor.
Forrás: Infostart/MTI
Csak úgy….
Juszt László olvasata: „Olvasom a ma reggel nyugaton megjelent tudósításokat, s egy kis vígaszt adnak. A tegnapról egytől-egyig így tudósítanak:
“Parkolópályára állította a magyar problémát az EU brüsszeli csúcsértekezlete, miközben a szervezet több segítséget ígér Zelenszkijéknek. A 26-ok nem foglalkoztak azzal, hogy Orbán nem járult hozzá a közös nyilatkozathoz,… (Bloomberg)
“Jelentős a megosztottság az Unióban, mert a túlnyomó többség Kijev támogatása mellett foglalt állást, Orbán viszont vétózott. (Politico)
“Orbán nélkül lép előre az EU, mert el akarja érni, hogy Ukrajna ne a koldus, hanem az erő helyzetéből vehessen részt a tárgyalásokon.” (Süddeutsche Zeitung)
Ami némi megnyugvást jelent, hogy nem a magyarokról, nem Magyarországról írnak, mint akadékoskodó, a megtámadott ellen fellépőről, hanem egy bizonyos Orbánról. A magyarok többségének semmi köze hozzá! Ezt ma már mindenhol tudják. S szerintem az okát is…”
Szerző
Friss
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….
- Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt – Nézze a partraszállás pillanatait
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’
- Orbánisztánban minden lehetséges, ha a ‘beltenyészet’ érdekelt az üzletben? – kérdezte naivan egy hozzászóló – Döntse el, hogy jogosan-e!
- Velünk marad a tavasz, csak kicsit átalakul – Itt megtudhatja, hogyan