Kerítésen innen
Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
Nemhiába elengedhetetlen évekig egyetemen tanulni az újságírást és nem Megafon-gyorstalpalón ellesni, ahol csak a lényeget, a morális tartást, a szakma alapjait, a leírt szó szentségét nem tartják fontosnak az „oktatmány fejébe tölteni”. Ott elég, ha felelőtlen tud lenni a delikvens, a többi nem számít. Azt nem tudni, hogy Bohár Dániel ez utóbbi műintézményben „okosodott”, vagy oktatóként erősíti a csapatot….
A kiinduló pont
Csütörtökön délelőtt érkezett meg nem erősített információ arról, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordány tehenészetében is észlelték a ragadós száj- és körömfájás járvány tüneteit, amit település polgármestere is megerősített. Vérmintát vettek és azt azonnal Budapestre szállították.
Megkezdődtek a telepen a járványügyi protokoll szerinti intézkedések, az állategészségügyi hatóság szakemberei a helyszínen dolgoznak, és előkészítik a teljes állomány, mintegy 600 tejelő tehén felszámolását
– mondta Facebookra feltöltött rövid videóüzenetében Nagy István, aki hozzátette,
már zajlik a járványügyi nyomozás, az esetleges mulasztásokra és lehetséges kontaktgazdaságok felkutatására. Elrendelték a 3 km-es védőkörzet, valamint a 10 km-es megfigyelési körzet kijelölését is. Várható, hogy a korlátozás alá eső területek kiterjesztésére is sor kerül
– mondta a miniszter.
…és jött Bohár….
Egy laza mozdulattal az alábbit posztolta:
„A partizános Gulyás Marxi azzal turnézott, hogy mennyire borzasztóan védekezik a kormány a ragadós száj- és körömfájás ellen. Riportot is forgatott erről. Körbejárta azokat a helyeket, ahol jelen van a vírus, majd elment Magyar Péter agrár szakemberéhez Bóna Szabolcshoz Rábapordányba. Aztán néhány nappal később (ma) megjelent a betegség ott is. Én értem, hogy hergelni kell, mert a Petike ezt kéri, de talán a fertőzött helyekről átmenni egy másik településre (kamerákkal, stábbal, stb.) nem biztos, hogy jó ötlet volt. Nem mondom, hogy a Marxi hibája, dehogy. Viszont érdekes egybeesés. Az állatokat nagyon sajnálom.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
…és beindult az „elérni vágyott” reakció
„Nem lennék meglepve ha ők terjesztették volna el,akár valaki által”
„Az az igazság ezektől minden kitellik a pacáknak elég sötét feje van!”
„Nincsenek véletlenek!!!”
„Nehéz nem észrevenni, mi folyik. Ezek bármire képesek…”
„Ezen csak az lepődik aki nem ismeri ezeket a korcs hazaáruló férgeket….éppen azért, amiért küldték és „fogadták” őket, ….nekik jobb, az országnak rosszabb legyen…(Kinga)!!”
„, a nácikat meg a komcsikat összegyúrod pont ilyen libsik lesznek”
„Ezek csak magukkal törődnek!”
„Semmi szükséged ellenségre, ha Gulyás Marxi a barátod!”
„Csak nem a tiszás is szeretne pár száz milla kártérítést?”
„Ez a vírus mesterségesen lett elindítva az biztos! Az unió vezetői benne vannak!”
„Nekik nem számít sem állat sem ember.”
„…ha bebizonyosodna a szàndèkosság … hááát … a gazdák szétszedik…”
„Ezeknek az embereknek semmi sem drága! Annak örülnének ha mindenütt kitörne a járvány, mert akkor a magyarok rosszabbúl élnének.”
„Ezeket egy életre karanténba kellene zárni, hogy ne tudjanak több bajt csinálni, mint ami igy is van!”
„Leakarják fektetni az országot , hogy ne legyen pénz semmire, aztán azt gondoljak majd abból a visszatartott összegből (21 Mrd E) majd megoldanák mindent..pedig ha jól számolom ez kb 8400 Mrd Ft -és csak a nyugdíj 7200 Mrd Ft. Nem ettől függ az életünk , csak állandóan ezt lebegtetik mint egy mézesmadzagot! Csak a migránsok is többe kerülnének , nem beszélve minden más közvetett hatásrol!”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ