Kerítésen innen
‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
Emlékeznek még az Orbán Viktor nagy osztogatás-dömping bejelentései között szereplő, kifejezetten a nyugdíjasoknak szóló „csippantós” ÁFA-visszatérítési cuccára? Most úgy tűnik, elérkezett a megvalósítás ideje. Az újra „meglepetésvendégként” felbukkanó főközszolga a ráckevei lakossági fórumon jelentette be, hogy szerdán döntenek a nyugdíjas áfavisszatérítés rendszeréről. ”Ez valószínűleg élelmiszerutalvány keretében történik” – mondta a miniszterelnök.
A „csippantás” már a múlt, jön a „papíralap”
“Meg akarjuk csinálni ebben az évben a nyugdíjasok érdekében az áfavisszatérítésnek a rendszerét, a kormányülésen arról is döntünk, hogy ez hogyan történhet. “Valószínűleg egy élelmiszerutalvány ketetében történik majd”
– fogalmazott Orbán Viktor Ráckevén. Mint ismert, a miniszterelnök korábban “csippantást” mondott. Azt, hogy a nyugdíjasok számára lesz áfa-visszatérítés, a miniszterelnök jelentette be az évértekelőjén, február 22-én. A Várkert Bazárban Orbán Viktor azt mondta:
“a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében – egy bizonyos havi összeg erejéig – vissza fogjuk téríteni az áfát”.
Ez egy “csippantással” megoldható lesz a miniszterelnök tájékoztatása szerint – havi 10-15 ezer forintos keretig.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy…
2025 februárjában írtuk: „Tessék mondani, hogy képzelik a valóságban ezt a nyugdíjas-ÁFA-visszatérítést? A piaci kofa névre szóló számlát állít ki, miután átbogarászta a 65 év feletti vásárlója igazolványait, aki a papírossal a felfogadott könyvelőjéhez -miért is lenne neki?- villamosozik a havi adaggal és így közösen benyújtják majd az adóhatósághoz, ahol leellenőrzik a kistermelőt, hogy bevallotta-e a summát és befizette, amit be kell, büntetnek, ahol jónak látják….. és már utalják is a cuccost….. Feltehetően a rém nagy jólétben leledző családok fejében megfordul majd, hogy a nagyi nevére intézzék a heti bevásárlást, remélve pár százast, amit a jó állam bácsi -miből? hitelt vesz fel az Ön kontójára?- havonta egyszer visszautal a família büdzséjébe. Orbán Viktor a szombati évértékelőjében bejelentette, hogy
az év második felében a nyugdíjasok részleges áfa-visszatérítést kapnak a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek vásárlása után.
A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy a
„nyugdíjasoknak külön figyelem jár”, mivel az élelmiszerek ára őket jobban terheli, mint a dolgozókat.
Hozzátette,
azért választják az áfa-visszatérítést az áfacsökkentés helyett, mert utóbbi nem lenne jó a boltoknak.
Az Mfor számítása szerint
ez az az áfa-visszatérítést kevesebb mint havi kétezer forintot fog jelenteni egy átlagos nyugdíjasnak.
Akkor így képzelték:
Szerző
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját