Connect with us

Kerítésen innen

Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz

Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
Megosztás

Kezdjük a kályhánál: alap, hogy tudjuk, a megválasztott közszolgák -legyen az helyettes-helyettese államtitkárként, vagy miniszterelnök- főnöke mi vagyunk, mindannyian. Teljesítményükért fizetést és „ellátmányt biztosítunk nekik, a dolguk, hogy az előre meghatározott elvek mellett a javunkat szolgálják. Konkretizáljunk: az az első számú közszolga, aki pártját -Fidesz- aminek vezetője évek óta a csőd szélén táncoltatja, alkalmas-e arra, hogy országunk dolgaiban döntési helyzetben legyen?


Ne feledje majd a „fülke magányában”

Összesen több mint 760 millió forintnyi adományt kapott a Fidesz Magyar Polgári Szövetség 2024-ben,

legalábbis ez derül ki a párt beszámolójából, ami a friss Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből

majdnem 630 millió 500 ezer forintnál kisebb adományokból jött össze, így az adományozók nevét nem is kellett feltüntetniük.

A nagyobb adományozók között vannak fideszes képviselők, mint Deutsch Tamás három- vagy Hoppál Péter négymillióval, és vállalkozók is, mint a CBA-alapító Baldauf László 2 millióval. A legtöbbet, 10 milliót Fockter Vilmos magánszemély adományozta a pártnak.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

…de mindez smafu….

Az adományok azonban eltörpülnek a Fidesz brutális állami támogatásai mellett:

  • a központi költségvetésből 1 milliárd 14 millió jutott a pártnak,
  • a frakció több mint 4,6 milliárdot kapott,
  • tagdíjakból közel 319 millió jött be.

Ez a 97 milliós egyéb bevétellel együtt összesen kicsit több mint 6,8 milliárd forint a bevételi oldalon.

A párt kiadásai

több mint 7,2 milliárdra rúgtak, azaz párt kicsit több mint 400 milliós veszteséggel zárta az évet. Működésre 2,5, a „politikai tevékenység kiadásaira” pedig több mint 4,6 milliárd forintot költöttek.

Az, hogy a Fidesz hivatalosan veszteségesen működik, nem újdonság, 2023-ban 1,2 milliárdot, 2022-ben pedig 115 milliót buktak.

Szerző