Connect with us

Kerítésen túl

Trump-féle neki-neki.., meg vissza

trump
Megosztás

Donald Trump elnök jó szokásához híven megint a sutba vágta a következetességet.  Az Európai Unióval szembeni, 50 százalékos vámtarifák bevezetését egy hónappal július 9-ig felfüggeszti, miután „nagyon kellemes beszélgetést” folytatott Ursula von der Leyennel.


Trump Lenin nyomdokában?

Anno a szocializmus idején járta a mondás, hogy a Lenin tangó nem más mint egy lépés előre, kettő hátra. Mostanság is van egy politikus, Donald Trump aki ezt a táncot járja.

A halasztást az Európai Bizottság elnöke is megírta, kifejtve, hogy így mindkét félnek több ideje lesz tárgyalni.

„Ahhoz, hogy jó megállapodásra jussunk, szükségünk lesz a július 9-ig tartó időre. Európa készen áll arra, hogy gyorsan és határozottan előmozdítsa a tárgyalásokat”

– írta von der Leyen.

Hol van már az a péntek?

Trump pénteken még azt mondta, azt javasolja, hogy az 50 százalékos vámot június 1-jén vezessék be, mert csalódott amiatt, hogy az EU-val folytatott tárgyalások nem haladnak elég gyorsan. A fenyegetés felkavarta a globális pénzügyi piacokat, és felerősítette a kereskedelmi háborút, amelyet az amerikai kereskedelmi partnerekkel és szövetségesekkel szembeni vámpolitikák gyakori változása szakított meg.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, még most is elégedetlen és újra Brüsszelt ostorozta, amiért az „képtelen volt megállapodni Donald Trump elnökkel” a vámok ügyében. (Blikk)

A startvonal

„Egyesült Államokat évtizedek óta kifosztották közeli és távoli nemzetek, barátok és ellenségek egyaránt. Amerikai acélmunkások, autómunkások, gazdálkodók és szakképzett mesterek – ma is sokan vannak itt velünk. Nagyon súlyosan szenvedtek”.

Mondta az elnök amikor még aláírta a brutális bűntető vámokat, innen indult a tárgyalás.

trump

Szerző