Banánköztársaság
Tuzson Bence a diplomáciai etikett új fejezetét nyitotta meg: rendre utasít, figyelmeztet és ha szükséges, megint
Tuzson Bence, akit jelenleg igazságügyi miniszteri tisztségben tartunk el, levélben értesített több nagykövetséget, hogy a kormány szerint a Pride be van tiltva, illetve hogy erre figyelmeztessék kollégáikat is. A miniszter levelében azt írja, a helyzet egyértelmű, aki ellátogat a betiltott rendezvényre, szabálysértést követ el. A külföldi képviseletek diplomatái diplomáciai védettséget élveznek, ez azonban a nagykövetségek magyar állampolgárságú dolgozóira természetesen nem vonatkozik. Sőt, diplomaták a védettség ellenére is kiutasíthatóak, ha illegális cselekményben vesznek részt.
Gábor György vallásfilozófus olvasata
„Van abban valami egészen mélyen és hamisítatlanul kelet-európai, amikor egy igazságügyminiszter – akinek normális országokban bíróságok függetlenségével, jogállamisági biztosítékokkal és az alaptörvénnyel kéne foglalkoznia – hirtelen diplomáciai csendőrré avanzsál, és felszólítja a külföldi nagyköveteket, hogy mit nem ildomos megnézni Magyarországon.
Tuzson Bence ugyanis megtette. Elküldte az üzenetet – minden diplomáciai finomkodást mellőzve, nagyvonalúan átlépve a nemzetközi protokoll szokásain, és az igazságügyi tárcát rendfenntartó parancsnoki posztként értelmezve –, olyan öntudatos kelet-európai eleganciával, amelyben a szuverenitás már rég nem jogi alapelv, hanem egy gumibottá keményített politikai jelszó, amivel szükség esetén pofán lehet verni a valóságot.
Mintha nem is miniszter lenne, hanem egy rendszerhű, izzadó tenyerű, középszintű megyei káder a hatvanas évek elejéről, aki egy régi időkből itt maradt, s újra használatba vett felmosóronggyal egyszerre töröl le szabályt, méltóságot és diplomáciát: ne menjenek el a budapesti tüntetésre, amely egy olyan hatósági döntés miatt szerveződött, amelynek jogszerűsége – finoman szólva – vitatott.
És hogy miért ne menjenek el? Mert ez beavatkozás. Mert ez provokáció. Mert hát a magyar szuverenitás. Mert és mert. Csak….
Innen már csak egy negyed mondatocska választ el minket attól, hogy a nagykövetek „nem kívánatos személyekké” váljanak. Mint Oroszországban, amikor Navalnij tüntetéseire látogató diplomatákat kiutasítottak. Mint Belaruszban, ahol a KGB külön dossziét vezetett a diplomáciai jelenlétekről. Mint Kínában, ahol a hongkongi megmozdulásokat figyelő diplomatákat állambiztonsági megfigyelés alá helyezték. Mint Törökországban, ahol a kurd ügyekhez kapcsolódó rendezvények látogatása már-már bűnügyi kategóriává nemesült.
Magyarország most ismét méltóan zárkózik fel e klubhoz. És ettől aztán ujjongva csillog a szeme a hűségben megingathatatlan, örökösen boldog fideszesnek, aki minden pártközponti rezdülésre áhítattal keresztet vet, s már attól is nemzeti orgazmust él át, ha a vezér száját elhagyja egy magánhangzó.
Ami szakmailag történik, az nem kevesebb, mint a Bécsi Egyezmény arcon köpése
Ez ugyanis kimondja:
a fogadó állam nem akadályozhatja a diplomáciai képviselet tagjait feladataik ellátásában – beleértve a nyilvános eseményeken való részvételt.
Az, hogy az igazságügyi tárca – nem a külügy! – tesz „javaslatot” arra, ki hová menjen, az nem diplomácia. Az politikai presszió, egy olyan aktus, amely megpróbálja kriminalizálni a figyelmet, és előre delegitimálja a részvételt.
Még egyszer: egy eseményen való részvétel nem jogsértés. De figyelmeztetni rá – már az.
Tuzson Bence ezzel egyértelműen felrúgta a hatalmi ágak elválasztásának elvét is. Mert amikor az igazságügyi tárca külképviseleteket kezd eligazítani, az nem más, mint a végrehajtó hatalom extraterritoriális önkiterjesztése, ahol a jogállam már nem korlát, hanem gumiabroncs, amit a kormány kedve szerint fúj vagy ereszt le.
És hogy mi történik, ha a nagykövetek mégis elmennek?
Akkor az esemény nemcsak hogy megtörténik, hanem látszik is. És ettől félnek a legjobban: a láthatóságtól.
Mert ahol nem lehet látni, ott nem történik semmi. Ott rend van. Ott mindenki boldog. Ott az igazságügyminiszter külpolitizál, a rendőrség meg hallgat. Vagy nem, s hatalmi-politikai érdekeknek válik a kiszolgálójává. A Római Birodalomban ezek voltak a praetoriánusok.
De legalább most már biztosan tudjuk, milyen térképen vagyunk. Az iránytű keletre mutat. A nyomvonal világos. Követjük a fehérorosz diplomáciai modellt, a moszkvai sajtólogikát, és közben sűrű pekingi felhők gyülekeznek a Karmelita fölött.
A magyar diplomácia új korszakba lépett: nem fogad, hanem edukál, nevel, rendre utasít, figyelmeztet és ha szükséges, megint. Tuzson Bence a diplomáciai etikett új fejezetét nyitotta meg.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Szerző
