Az én pénzemből ne építsenek több stadiont, és ne ragasszák tele az országot gyűlölködő plakátokkal

Szavíra Marokkó déli részén található halászváros, a turisták kedvelt üdülőhelye. Itt télen is kellemes, húsz fok körüli a hőmérséklet, a lemenő nap lágy fényében sirályok köröznek, gőzölög a mentatea az asztalon. Épp így ült itt egy évvel ezelőtt Kiss Eszter egy kávézó teraszán, amikor szöget ütött fejében a gondolat: tudna itt élni. Nem sokkal később összecsomagolta az életét és Marokkóba költözött. Eszterrel a 24.hu készített interjút.

Budapest vs. Szavíra

A terjedelmes beszélgetésből a magyar közéletre vonatkozó részeket emeljük ki olvasóink számára.

Eszter szerint Marokkóban elég lazán kezelik a vallást, sokan nem tartják a Ramadánt, sőt, ő olyat is ismer, aki Allahban sem hisz. Persze ezt itt nem nagyon hirdetik az emberek, mint ahogy azt sem, hogy lazításképpen a helyiek is legurítanak néha egy-két sört (csak más ne lássa), a fiatalok pedig épp úgy rázzák esténként a diszkóban, mint európai társaik:

„Akkor sem kellene felvennem a muszlim vallást, ha férjhez mennék egy helyiez, nemhogy akkor, ha ők jönnek Európába. Az erőszak pedig nem valláshoz köthető. A primitívség (EQ teljes hiánya), mindenhol agresszióba torkollik. Az egyik marokkói ismerősöm azt mondta, a terrorizmust itt az egyik legszigorúbban büntetik. Ha elkapnak, hogy valamilyen terrorcselekmény előkészítésében veszel részt, akkor bezárnak egy cellába, és amíg élsz, ott ülsz, senki nem látogathat. Állítólag minden mecsetben van egy ember, aki a hívőket figyeli. Ha valaki ott van minden imán percre pontosan, akkor az már gyanús. Ha azt sejtik, hogy radikalizálódsz, figyelni kezdenek.”

Elmondta, kifejezetten dühíti az a kampány, ami ma otthon a muszlimgyűlöletre épít. Megvallja, ez elég vastagon benne volt a döntésében, hogy elköltözik az országból:

„Nem akarok otthon többet adót fizetni. Az én pénzemből ne építsenek több stadiont, és ne ragasszák tele az országot gyűlölködő plakátokkal.”

A kisebbség

Mint mondja, ő pontosan tudja, milyen érzés egy otthon nem igazán kedvelt kisebbséghez tartozni. A nagymamája egyedül élte túl a holokausztot a családból. Lesújtó véleménye van a hazai közállapotokról, Orbán gyűlöletkampányáról:

„Amikor a nagymamám először hallotta Csurkát beszélni, rettegni kezdett. És azóta sokat durvult a helyzet. Én érzem a menekültválság és a holokauszt között a párhuzamot. Pont ugyanúgy dehumanizálják a muszlimokat, mint anno a zsidókat. Ez pedig oda vezethet, hogy ők megdögölhetnek az út szélén, vagy őket akár meg is lehet ölni, mert kevesebbet érnek.”

Kitért arra, hogy Marokkóban viszont senkit nem érdekel, hogy honnan jött, mi a vallása, vagy, hogy milyen kisebbséghez tartozik, azzal, hogy ide költözött, a „kis cimbijei” számára ő már egy közülük, igazi szavírai:

„Nem csoda, ha a fiatalok Európába vágynak. Őket is dühíti a szegénység, és mondják is sokszor, hogy itt minden szar. Nem hiszik el nekem, hogy hiába könnyebb az EU-ban anyagilag, érzelmileg mégis sokkal sivárabb. Itt elképzelhetetlen, hogy ha az egyiknek van, a másiknak ne adjon. Olyan nincsen, hogy egy marokkói ne osztaná meg veled mindenét. És nem számolgatják, hogy én mennyit adtam és a másik mennyit adott. El sem indul a fejükben ez a gondolat. Itt közösen, kézzel esznek egy tányérból, a kenyeret is apró darabokra tépik és elosztják egymás közt. Azt hiszem ez mindig is így volt: a gazdagok mindenüket féltik, a szegények mindenüket megosztják.”

Megbecsülés helyett a kormány listázza az egészségügyi dolgozókat?

Üdvözöllek Paradoxiában