Banánköztársaság
Kéménybe bújt a Mikulás
December hatodika hajnalán megnyitja a magyar olvasó a hvg.hu-t, és rögvest belebotlik a nap gazdasági szenzációjába, amit még a Katasztrófavédelem sem várt.
Tele a kéményseprők cipője, mert mogyoró, csoki, mandarin helyett több százezer ismeretlen kéményt találtak. Amelyek létezéséről eddig csak a tulajdonosaik tudtak, és most még ellenőrizni, tisztítani kell ezeket is…
Jön a kéményseprő, lesz meglepetés?
A Katasztrófavédelem kéményseprői azt hitték, bagatell 1,8 millió kéményt kell ellenőrizniük, ám már eddig is százezer szám bukkantak ismeretlen füstelvezetőkre. Bár tíz megyében végeztek már az ütemterv szerinti kéményellenőrzéssel, -sepréssel, még 400 településen nem, sőt, van, ahol csak mostanság kezdik. A késedelem indoka pedig épp az, hogy sokkal több kéményt kellett és kell ellenőrizniük, mint amennyiről eleve tudtak. Már jóval túl vannak a kétmilliomodikon.
„Százezres nagyságrendben vannak olyan füstelvezetők, amelyek eddig semmilyen nyilvántartásban nem szerepeltek, azokat feltehetően még soha senki nem vizsgálta meg.”
Példaképpen említik: a legtöbb ilyennel Pest megyében szembesültek, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében is sok az ellenőrizetlen kémény. A soron kívüli munkálatok miatt jellemzően épp ezekben a megyékben volt késedelem a kéményseprők sormunka-ütemtervében.
*
Különleges tehetsége van ám a magyar embernek a sorok között olvasáshoz! És nyilván sokunknak – a pesszimista többségnek, mindazoknak, akiknek eleve gyanús, ha a háztartásuk kéményeit rezsikampány végett ingyen (!) tartják karban a kéményseprők, és sejtik, hogy nem maradhat ez örökké így – felrémlett a hír olvastán:
Hiszen volt már Magyarországon is valaha füstadó, kéményadó!…
Na kinek a hasznára? Persze: a kamaráéra.
Egyszer minden kampány véget ér. És az összeírás, az eddig „titkolt” kémények felderítése már javában tart…
(végépé)
Szerző
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!