Kerítésen innen
Körözik a „csengeri nőt”, aki védelmet kért Svájctól, mert félelemben tartják

Telefonon hívogatják, ismerőseit pedig sorra hallgatják ki – ezt állította a Független Hírügynökségnek a csengeri háztartásbeliként megismert Szabó Gáborné. A magyar rendőrség két napja körözi.
Szabóné szerint jogalap nélkül körözik
Ismét interjút adott az eurómilliárdokkal összefüggésbe hozott csengeri nő, Szabó Gáborné, aki most a Független Hírügynökség kérdéseire válaszolt.
Szabóné azt mondta, tudja, hogy csalásért körözést adtak ki ellene Magyarországon, ám nem érti, miért. Szerinte nincs semmi jogalapja. Úgy tették ki a fényképét, hogy meg sem hallgatták, és ennek ellenére is csalónak nevezik.
(…) Egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt?
– mondta a nő az interjúban, hozzátéve, hogy a történtek miatt nemzetközi szervezetekhez fordul, mert „tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak”.
Külföldön sem érzi magát biztonságban
Szabóné állítása szerint sorra hallgatják ki ismerőseit, közben pedig telefonon zaklatják. Általában különféle számokról hívogatják, ezért – mint mondta – külföldön sem érzi magát biztonságban. Közben pedig Magyarországon élő lányáért és unokájáért aggódik. A nő azt is mondta a FüHü szerint, hogy védelmet kér a kinti hatóságoktól.
Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy én ne tudjak semmit elrendezni másodikáig, jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul. Mégpedig azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy hazudott
– jelentette ki Szabóné az interjúban.
A pénzről szólva azt mondta, egy részéhez már hozzájutott, „amiből már tudom rendezni a dolgaimat”, a többit pedig május 1-je után kapja meg.
(Forrás: HVG)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz