Kerítésen innen
ÁSZ: szabálytalanságok a Magyar Államkincstárnál
Nem biztosította az elszámoltathatóságot a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetői irányítási rendszere 2013 és 2015 között, és nem volt megfelelő a vagyongazdálkodási tevékenysége sem – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
16 oldalas javaslat a kincstár elnökének
Holman Magdolna hozzátette: a MÁK az informatikai rendszerekkel összefüggő feladatainak egy részét nem látta el szabályszerűen, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium irányító szervi feladatellátása sem volt szabályszerű. A főtitkár megjegyezte ugyanakkor: a MÁK pénzügyi gazdálkodása a jogszabályi előírásoknak megfelelt.
A hiányosságok megszüntetésére az ÁSZ a kincstár elnökének tizenhat, a nemzetgazdasági miniszternek három javaslatot fogalmazott meg – jegyezte meg a főtitkár, utalva arra, hogy harminc napon belül intézkedési tervet kell kidolgozniuk az érintetteknek.
Holman Magdolna hangsúlyozta, ellenőrzésükkel támogatni kívánják a szabálytalanságok kijavításában a kincstár 2017 novemberében hivatalba lépett új vezetését.
A MÁK működéséről a számvevőszék egy elemzést is készített a 2008 és 2016 közötti évekre vonatkozóan, amelynek tapasztalatairól szintén a csütörtöki sajtótájékoztatón számoltak be.
Romlott a vagyongazdálkodás minősége
A nyolc évre kitekintő elemzés főbb megállapításaiból a főtitkár kiemelte: a MÁK pénzügyi gazdálkodása javuló tendenciát mutatott, 2011-től tekinthető szabályszerűnek, a vagyongazdálkodás minősége ugyanakkor romlott. 2013-tól nem felelt meg a szabályoknak. A főtitkár rámutatott: kiemelt kockázatokat azonosítottak az informatikai rendszerek biztonsága területén.
Pető Krisztina felügyeleti vezető kiemelte: a MÁK-nál hiányoztak például munkaköri leírások, nem biztosították egyes informatikai rendszerek adatainak védelmét, továbbá a belső ellenőrök funkcionális függetlenségét.
Nemcsak a mostani jelentés, de a korábbi ellenőrzések is azt mutatták, hogy hiába tárja fel az ÁSZ a MÁK-nál a hiányosságokat, azokat nem szüntetik meg – mondta a felügyeleti vezető.
A sajtó kérdésére Holman Magdolna megerősítette, hogy a hiányosságok megszüntetésének elmaradása a korábbi vezetés számlájára írható, a mulasztások azonban nem olyan természetűek, hogy feljelentést kellene tenniük.
Bevezeti az államkincstár az ÁSZ által javasolt módosításokat
Megteszi a szükséges változtatásokat a Magyar Államkincstár, hogy megfeleljen az Állami Számvevőszék javaslatainak – közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a gazdálkodást, a belső szabályrendszert, a központosított illetményszámfejtő rendszer (kira), valamint az önkormányzati adó és gazdálkodási rendszer (ASP) működését áttekintő számvevőszéki vizsgálat szerint a kincstár szabályszerűen gazdálkodott, de néhány területen változtatásokat javasoltak. Ennek érdekében a szükséges intézkedési tervek elkészültek.
Az információbiztonsági kockázatok és szervezeti folyamatok nyomon követését belső monitoringrendszer segíti, az eredményeket szakértői csoport értékeli – írták. Hozzátették, hogy a kira működésének javítására a MÁK modern informatikai fejlesztéseket tervez. A közlemény szerint az önkormányzati pénzügyi beszámolókat javító módszertan továbbfejlesztése is megkezdődött az ÁSZ javaslatai alapján.
A MÁK szervezeti átalakulása eredményesen lezárult, működése megfelel a jogszabályoknak – írták.
(MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’