Kerítésen túl
Robbanásban meghalt egy magyar nő Kaliforniában

Egy szépségszalonban történt robbanásban meghalt a szalont fenntartó magyar nő a kaliforniai Aliso Viejo kisvárosban, helyi idő szerint kedden.
Nem valószínű, hogy baleset történt – közölték a hatóságok, de egyelőre nem jelenthetik ki azt sem, hogy a robbantás történt, noha a rendőrség a helyiség jellegétől idegen szerkezetet talált ott, amely feltehetőleg pokolgép volt.
A robbanásban – amely kedden kora délután történt – megsebesült további három ember. A detonáció ereje olyan nagy volt, hogy nem csak a szépségszalonban, de az emeletes épület több más helyiségében és szomszédos épületekben is kárt tett. A közelben lévők az első pillanatban azt hitték, földrengés történt.
A rendőrség szerda délutáni sajtótájékoztatóján közölte, hogy a halálos áldozat egy a családjával 12 éve a városban élő nő, aki már három évtizede foglalkozott szépségápolással. A sebesülteket kórházban ápolják, nincsenek életveszélyben. A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy a helyiség jellegétől idegen szerkezet milyen körülmények között került oda. A postaszolgálat szerint nem postai úton.
Az áldozat szomszédja a Los Angeles Times című hírportálnak elmondta, hogy a család sokkos állapotban van, és próbáltak kapcsolatba lépni magyarországi rokonaikkal.
Az Orange County Register nyilvánosságra hozta, hogy az áldozat a 48 éves Krajnyák Ildikó (Ildiko Krajnyak-Vestil), aki a Magyar Kozmetika elnevezésű hely tulajdonosa volt. A hölgy május elején Magyarországon tett rövid látogatást.
A robbanásról még nem tudnak közelebbit mondani, de többek között az FBI is nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást.
A szomszédban egy óvoda működik
A szomszédban egy óvoda működik, ahonnan sok kisgyereket kellett evakuálniuk a hatóságoknak, de közülük senki nem sérült meg.
A hatóságok átkutatták az áldozat lakását és az üzlettársa otthonát is, de nem találtak másik robbanószert.
A család, illetve a szomszédok nevében Eva Boni és Irene White tett rövid sajtónyilatkozatot. A helyi közösség a gofundme.com-on máris gyűjtésbe kezdett a család megsegítésére. Krajnyák Ildikó fia Keanu Laszlo Vestil a seattle-i Washington Egyetemen tanul.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’