Connect with us

Kerítésen innen

2,2 milliárd forintos sikkasztás vádja a Quaestor-ügyben

Megosztás

Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt nyolc emberrel szemben nyújt be csütörtökön újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben szereplő vádlottak közül – közölte a főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

A cél a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt

Az Ibolya Tibor fővárosi főügyész által jegyzett közlemény szerint a vádirat lényege szerint T. Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében, 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt.

A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.

Jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi befektetési jegyeket

Közölték, az ehhez alkalmazott módszer lényege az volt, hogy a számlavezetéshez használt úgynevezett bróker rendszerben létrehoztak egy „Technikai T2″-nek nevezett fiktív ügyfelet, és egy ahhoz tartozó fiktív értékpapírszámlát. Ezután ezen az értékpapírszámlán jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi Befektetési Jegyeket, majd átvezették egy másik ügyfélszámlára, ezt követően pedig értékesítették a Quaestor Befektetési Alapkezelőnek. Az értékesítési ügylet során a Quaestor Értékpapír Zrt. bizományosként járt el, így a Quaestor Befektetési Alapkezelő felé történő elszámoláskor a fiktív ügyletek révén leplezték a valódi forgalmat, ami lehetővé tette az említett bevétel eltulajdonítását.

Egyesíteni kívánják a Quaestor-bűnügyeket

A vád szerint a vádlottak ezzel biztosították a Quaestor-cégcsoport további működését azokban az időszakokban, amikor egyéb értékpapírok jogtalan eltulajdonítására nem volt lehetőség, és a kötvényértékesítésből származó bevétel is csökkent.

A Fővárosi Főügyészség – a személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel – a vádiratban indítványt tesz arra, hogy a Fővárosi Törvényszék az újabb bűnügyet a már folyamatban lévő bűnügyhöz egyesítse.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük