Kultúra
Teher alatt nő – avagy: itt nem lehet megmaradni

Hiába tehetség, elhivatottság, tartás – senki sem lehet próféta a saját hazájában. Pláne nem a magyar színpadokon. Bulyovszky, Fedák, Karády – ez a három erős egyéniségű nő azonban megpróbálta. Az őket megszemélyesítő színésznők három rendezői székben ülve idézik fel életüket, vitáikat, az előadásaikról szóló éles kritikákat és a gyakran csöppet sem édes közönséggel való kapcsolatukat.
Magyar művésznő müncheni sikerei
A szép Bulyovszkyné Szilágyi Lilla – aki színdarabokat is fordított –, krinolinban vette nyakába a XIX. századi Európát, hogy hátrahagyja honi színpadi mellőzöttségét. Nyelvtudását felhasználva, többek között Hamburg, Weimar színpadain szerepelt dicsőséggel. 1867-ben, Münchenben, az udvari színházhoz szerződött, ahol legnagyobb sikereit aratta.
Színésznő – nyelvtudással
A hat nyelven beszélő Fedák Sári, az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színésznő, énekes-primadonna – Molnár Ferenc író második felesége –, akiből párt, sőt, kártyabemondás is lett. Pályáját megalapozó, fergeteges sikert ért el a Király Színházban 1904-ben bemutatott Kacsóh Pongrác daljátékban, a János vitézben, amelynek főszerepét alakította – bő gatyában, karikás ostorral kezében. De hogyan „lett” a Tanácsköztársaság után „levörösözött” színésznőből, „nácirajongó”, akit börtönbüntetésre is ítéltek?
A Gestapo kémkedéssel gyanúsította
Nadrágban járt a Halálos tavasz búgó hangú, ünnepelt színésznője, a szexszimbólumnak kikiáltott Karády Katalin – kilenc év alatt húsz film főszerepét játszotta –, aki öltözködésével, kalapjaival és hajviseletével divatot teremtett.
Magánéletét titkok és pletykák övezték. 1944-ben a Gestapo letartóztatta, a szövetségeseknek szóló kémkedés vádjával. Három hónapig tartották fogva, kis híján agyonverték.1951-ben hagyta el végleg az országot és végül 1968-ban New York-ban telepedett le, ahol kalapszalont vezetett.
Tragikum és derű
Három színésznő, három tragikus sors a színpadi intrikák és a politika tükrében. Drámai, elgondolkodtató, máig ható kérdések, helyzetek a Magvető Café színpadán, ahol azonban megjelenik a derű is. A színésznők szavaikat különleges zenével színesítik. Az előadás a júniusi bemutató után, szeptemberben lesz itt ismét látható.
Játsszák: Bíró Kriszta, Dobra Mara és Kerekes Viktória. Rendező: Máthé Zsolt. Zene: Kákonyi Árpád.
Szerző
Friss
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….
- Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt – Nézze a partraszállás pillanatait
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’
- Orbánisztánban minden lehetséges, ha a ‘beltenyészet’ érdekelt az üzletben? – kérdezte naivan egy hozzászóló – Döntse el, hogy jogosan-e!
- Velünk marad a tavasz, csak kicsit átalakul – Itt megtudhatja, hogyan
- A Trump-adminisztráció az antiszemiták ellen
- USA/Trump: csak a szokásos üzlet
- „Közös kiállás egy jobb egészségügyért” – Tüntetés élőben, akár a fotelból….
- Nem lehetne, hogy most egy kicsit szépen játszol a szobádban, egyedül, Viktor? – Hétvégi Lendvaiság….
- Dübörgünk! – 2025 Magyarországán kormány-pénzzabrálás okán nincs pénz ‘jogosult hatósági állatorvos”-fizura