Kultúra
Győzött az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
Az Ocean’s-akciósorozat legjobb nyitó hétvégi bevételét hozta a csupa női főszereplőkkel forgatott Ocean’s 8 – Az évszázad átverése című film, amelyre 41,5 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban.
Csupa nő
A külföldi piacokon a Warner Bros. és Village Roadshow Pictures filmje 12,2 millió dollárt hozott, így globálisan 53,7 millió dollárt forgalmazott – adta hírül a variety.com filmes honlap.
A női és az idősebb nézők érdeklődése repítette a kasszasikerlista élére a filmet, a nézők 69 százaléka volt nő, akiknek 69 százaléka volt 25 év feletti. Jeff Goldstein, a Warner Bros. hazai forgalmazó részlegének vezetője közölte, hogy várakozásaikat felülmúlta a Sandra Bullock, Cate Blanchet, Anne Hathaway, Rihanna és Helena Bonham Carter főszereplésével készült film fogadtatása.
fotó: variety.com
„Mindig is vannak hiányfilmek (nők vezetésével készült projektek). Örülök, hogy a nézők ugyanúgy élvezték, mint mi” .
Danny Ocean húga, Debbie
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie.
Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala – amelyet történetesen egy hűtlen expasija (Richard Armitage) szervez.
De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van a tökéletes csapatra, így aztán nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat. Jön a bűn legvonzóbb válogatottja: Lou, Rose, Daphne, Kluger, Nine Ball, Tammy, Amita és Constance. Vagyis Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina. (port.hu)
Az Ocean’s-széria folytatását több mint tíz évvel a Steven Soderbergh rendezte, George Clooney, Brad Pitt és Matt Damon főszereplésével forgatott trilógia utolsó filmje után mutatták be. A 2001 és 2007 között forgatott három film 36 és 39 millió dollár közötti jegybevételeket hozott nyitóhétvégéjén.
A kasszasikerlista második helyére szorult vissza
az eddig vezető, a Solo: Egy Star Wars-történet, amely 15,2 millió dollárt forgalmazott a hét végén. Három héttel ezelőtti bemutatása óta 176,4 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők az észak-amerikai mozikban. A Disney és a Lucasfilm mozija globálisan 312,2 millió dollárt forgalmazott.
A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Deadpool 2. a toplista harmadik helyén áll 13,8 millió dollárral. A szuperhősfilm észak-amerikai bevétele már 278,9,7 millió dollár (70 milliárd forint), globálisan 376 millió dollár.
(forrás: mti.)
Bennünk élő démonok – Paolo Genovese, a filmvilág pszichológusa
Szerző
Friss
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén