Kerítésen innen
Hogyan lesz egy Németh Szilárdból alkotmányozó – Hungarikum!
Németh Szilárd birkózó és Fidesz-alelnök nem lepődött meg, hogy főnöke szerint az Alkotmányozáshoz is ért. Gyorsan elhitte, hiszen, ha ő mondja, biztosan úgy van. Így tehát ő is részese a testületnek, ami az újabb revíziót elvégzi a gránitszilárdságún. Szerényen megjegyezte, mivel nem jogász, nem hiszi, hogy a szövegezésbe bele tudna szólni, de tudja, hol szorít a cipő.
Megbirkózik a feladattal
A Fidesz alelnöke, Németh Szilárd volt az ATV csütörtök esti műsorának vendége volt annak apropóján, hogy őt is bevette Orbán az alkotmányrevízióval foglalkozó testületbe.
A Fidesz-alelnök szerint a revízió ellenére az Alaptörvény gránitszilárdsága megvan továbbra is, de mint mondta, a világ újabb helyzet elé állítja az országot, amire pedig reagálni kell. Szerinte a revíziót sok ember vitatja majd meg, de ő személy szerint egy szélesebb körben zajló,
“emberekkel való konzultációt”
is el tud képzelni, mert, az eddig is bejött, a bevándorlással kapcsolatos elképzeléseik, a Stop Soros is egy-egy ilyen konzultáción kristályosodott ki.
A kérdésre, hogy a konzultáció esetleg újból levelezős formában történhet-e, Németh azt válaszolta,
“ez egy jól bevált formula (…) nyilván nem jogi kérdésekben fogjuk megkérdezni az emberek véleményét, hanem arról, hogy mit gondolnak erről az egészről, hogy szeretnének élni.”
Az Index megjegyzi, arról, hogy újabb nemzeti konzultáció jöhet, már május végén beszélt Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Nem törpölnek sokat pár milliárd kidobásán, ha a vezér és csapata ezzel az ellenőrizhetetlen, tök felesleg irogatósdival akarja legitimálni az éppen aktuális agymenést.
Szóval a lényeg: Németh Szilárd a kinyírás határán táncoló MTA doktorai helyébe léphet, hogy beledumáljon az alkotmányozásba, hiszen ő tudja, mi, mi hol szorít.
https://www.facebook.com/nemeth.szilard.fidesz/posts/2041000352830350
(forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek