Czeglédy Csaba:”Akár még évekig lehetek előzetesben” – „Gyakorlattá vált a nyomásgyakorlás”

Újra dönt a bíróság Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának megszüntetéséről, vagy hosszabbításáról.  Erről is beszélt a letartóztatott politikus-jogász néhány hete a Csillag börtönben. Őt és Császy Zsoltot idézve érzékeltetjük a helyzet súlyosságát.

Miért a Csillag, és miért nem Szombathely?

„Az olyan típusú eljárásokban, amiben például én is érintett vagyok, nem érdeke a hatalomnak, hogy gyorsan lefolyjanak. Saját ügyemtől függetlenül, ügyvédként rengeteg ügyben jártam el, ahol láttam, hogy lassú tűzön forró vízben meg akarják főzni az érintetteket. Arra számítva, hogy nem bírják ki sokáig az előzetes letartóztatásban. Én akár még évekig lehetek úgy előzetes letartóztatásban, hogy az érdemi bírósági tárgyalás meg sem fog kezdődni. Ezen kívül az is igazából törvénytelen, hogy én nem Szombathelyen vagy Szombathely környékén vagyok.”

…”Az egyik rendszerszintű probléma, hogy nincs elég ember, nincs elég erőforrás és kellő szakértelem. Ezek hiányában a beismerő vallomások letartóztatásokkal történő kierőszakolása sok esetben nyomozási eszközzé vált. Hiszen előbb vagy utóbb – és inkább előbb -, akik előzetes letartóztatásba kerülnek, beismerő vallomást tesznek. Így nem kell kellő energiát fektetni a nyomozásokba.
A másik probléma, amikor politikai megrendelést kényszerül a hatóság teljesíteni, amikor bizonyos elvárásoknak kell megfelelniük.”

Szinte „ügyészi puszira” kell döntenie

A Czeglédy Csaba sorsáról készülő újabb végzés árnyékában a várható eljárást Császy Zsolt egy másik politikai fogoly könyvének nagyobb részletével mutatjuk be olvasóinknak.

Az ügyvéd (Kádár) elhadarja az előzetesemre vonatkozó hat sűrű oldalnyi indítvány lényegét, majd az utolsó bekezdést az orrom alá dugja. Az adott körülmények között nem tudom igazán felfogni, miről van benne szó, de egy-két passzus – bármilyen nyakatekert – szemet szúr:

„…az eddigi nyomozás során a tényállás felderítése érdekében foganatosított nyomozati cselekmények végrehajtása folyamán tapasztalható volt a bizonyítékok, okiratok elhallgatása, visszatartása. Jellemző volt ez a gyanúsítottak terhére rótt tényállással érintett, a terheltek kapcsolatrendszerébe tartozó személyi körben. Erre…tekintettel alappal feltehető, hogy a gyanúsítottak az eljárás tárgyát érintő korben befolyással bíró kapcsolatrendszerüket mozgósítva a tényállás további felderítését tanúk befolyásolásával, bizonyítékok eltüntetésével megnehezítenék, meghiúsítanák.”

A büntetőeljárási törvény 129. paragrafusa 2. bekezdése négy jogcímet határoz meg a szigorú kényszerintézkedések alkalmazására: (a) szökés veszélye (b) kivonná magát a büntetőeljárás alól (c) tanúk befolyásolása, bizonyítékok elrejtése (d) bűnismétlés veszélye.

Rám itt a (c) pont vonatkozna – csakhogy. Az ügyészség által vélelmezett jogsértő magatartást az indítvány szerint nem én, hanem a „kapcsolatrendszerembe tartozó személyi kör” követhetné el. Most túl azon, hogy elég homályos, ki és mi lehet a kapcsolatrendszerem, ha valóban azonosítható ez a kör, és valóban ilyen disznóságra készül, akkor sem lehet miattuk engem felelősségre vonni, még ha visszahozzák a kollektív felelősséget, akkor se! (Míg erről beszélünk az ügyvédekkel a padon ülve, a sajtó folyamatosan filmez bennünket.)

Egy órakor kiszólnak a tárgyalóteremből, hogy a bíróság vár bennünket

A sajtót elválasztó kordon – minő véletlen! – épp a terem bejáratánál van, így közvetlenül az újságírók orra előtt kell bemennünk. Tátrai megy elől az ügyvédjével, kicsit borostás, de összebilincselt kezei ellenére legalább normális testtartásban tud közlekedni. Utána jövök én, a mankójához láncolt púpos pózában.

(Fotó: Népszava)

A kordonnál őrnagyi rangjelzéssel BRFK-s rendőrtiszt áll, erős a gyanúm, hogy ő a kísérő rendőreim főnöke. Valószínűleg neki köszönhetem, hogy hozzábilincseltek a mankómhoz, most elégedetten nézi vánszorgásomat. Jól megjegyzem magamnak. Főképp azonban arra koncentrálok, hogy bejussak a tárgyalóba, érzelmeimet nem mutatom, faarccal bicegek a többiek után.

A bírói pulpitusról szőke, fiatal, szemüveges bírónő néz le ránk. Én a jobboldalon, Tátrai a baloldalon helyezkedik el. Ügyvédeink előttünk jobbra, az ügyészek (Kunyák és egy ismeretlen ügyész) velük szemben, balra ülnek. Az őrök továbbra is ott vannak mellettünk. Tátrairól leveszik a bilincset, rólam nem. Reklamálok az őreimről, mi ez a diszkrimináció, de nem reagálnak. Bilincsben, mint minden fizikai kényszerintézkedés alatt, az ember nemcsak fizikailag van akadályozva, hanem bizonos mértékig a szellemi tevékenységében is. De igyekszem magam függetleníteni ettől a korlátozástól, és a történtekre koncentrálni.

A szőke bírónő megnyitja a tárgyalást, majd az ügyészség ismerteti az előzetes letartóztatásra irányuló indítványt, amit valószínűleg egy-két órája kapott meg. A bírónő így kizárólg az ügyészség által leírtakra hagyatkozhat, szinte ügyészi puszira kell döntenie.

Az ügyész felolvassa a hatoldalas indítványt,

amelyből egy oldal a két gyanúsított személyes adatainak felsorolása, négy oldal a gyanúsítás szószeinti megismétlése, fél oldal pedig az előzetes letartóztatás törvénhelyének alátámasztására vonatkozó feltételezés. Az ügyészi indítvány felolvasása után engem és a védőimet kiküldenek a tárgyalóteremből.

…

Az ügyvédekkel az esélyekről beszélünk. Szerintük szinte biztos, hogy a bíróság helyt ad az előzetes elrendelésének. Kábé húsz perc múlva kijönnek Tátraiék, mi pedig felállunk a padról és bemegyünk. A bírónő megkérdezi, hogy teszek-e vallomást, amire a jegyzőkönyv szerint a következőket válaszolom:

„Nem követtem el bűncselekményt. Fenntartom a vallomásomat. Az ügyész által elmondottakat cáfolom. Való igaz, hogy előkészítője és ellenjegyzője voltam a szerződéseknek, de ez volt a dolgom… A nyomozást nem akadályoztam. Májustól szeptemberig a nyomozáshoz szükséges iratokat átadtam. Az ügyészekkel folyamatosan konzultáltam. Nem kaptam tőlük olyan visszajelzést, hogy visszaéltem volna valamivel. A továbbiakban is segíteni fogom a nyomozást.

A kapcsolatrendszeremre hivatkozik az ügyészség:

oktatókollégáim vannak – kapcsolatrendszerem nincs. Házkutatás volt nálam, iratokat vittek el, de ezek olyan iratok voltak, amelyek egyébként is rendelkezésre álltak…Tizenhat hónapom lett volna arra, hogy tanúkat befolyásoljak, de nem tettem ezt. Azt se tudtam, milyen tanúkat hallgattak ki… Bizonyítékokat nem tudok eltüntetni, tanúkat nem befolyásolok, amunkahelyem megszűnt az MNV-nél… Részleges sérülés van a lábamon, kezelésekre jártam… További műtétekre van szükségem. Jogászként szeretnék ebben a tárgyalásban részt venni. Ezek alapján kérem, a bíróság ne adjon helyt az indítványnak.”

A bírónő közbevetett kérdéseket tesz fel a lábamra, illetve a mankómra vonatkozóan, továbbá a „kapcsolatrendszeremre”, mire én megjegyzem: „ha valóban lenne befolyásos kapcsolatrendszerem, akkor talán nem lennék itt”.

Miután befejeztem, sem az ügyész, sem a védőm nem kérdez, ezért a bírónő behívja Tátraiékat.

A tárgyalás Tátrai védőjének, dr. Zámbó Gulának a védőbeszédével folytatódik. Zámbót a Kulcsár-ügy kapcsán ismerhettem meg annak idején a tévéből: ő volt az, aki az emlékezetes videós kihallgatáson segítette Kulcsárt. Emiatt volt némi fenntartásom, ám a tárgyaláson nyújtott teljesítménye lenyűgöz. Darabokra szedi az ügyészség indítványát, és már az eljárás e kezdeti szakaszában – ahova amúgy beugróként érkezett – képes felfedezni azt a kulcselemet, ami az egész büntető (és polgári) eljárást is képtelenné teszi. Leszögezi, hogy ismeri az ügyészség munkáját. És nem emlékszik olyan dokumentumra, hogy az állam érdekeinek meghatározása a z ügyészség feladata lenne. Ne akarja eldönteni az ügyészség, hogy az államnak mi a kedvezőtlen. Hogy autópálya épüljön, vagy ne épüljön. Hogy ne itt épüljön, hanem ott… Egy jogállamban nem az ügyészség dolga megítélni az ügyészség gazdasági érdekeit. Zámbó fölteszi a kérdést: miféle kapcsolatrendszerre hivatkozik az ügyészség? Nem inkább őket kellene akkor leültetni? A végén idéz az Inforádió honlapjáról, amely szerint: „letartóztatásunk üzenet az előző kormánynak”. Kéri az indítvány elutasítását, minthogy mind az alapos gyanú, mind az előzetes letartóztatás törvényi feltétele hiányzik.

Zámbó után az én védőm, dr. Kádár András következik.

Kádár szenvedélyesen esik neki az indítványnak, felhívja a bíróság figyelmét, hogy az ügyészségi indítvány – saját magának is ellentmondva – elismeri: nem a gyanúsítottak voltak azok, akik visszatartottak iratokat. Egyáltalán milyen iratokat? Általában úgy szokás, hogy ha valaki valamit állít, azt bizonyítja is. KIvéve itt, ahol az ügyészség csak a bíróságnak mutat bizonyítékot. (A nyomozás lezárása után kiderült, hogy ennyi sem történt: nem volt semmilyen bizonyíték!)

Kádár kicsit gyorsan beszél, noha korábban mindig ő szólt rám, hogy nem tud követni a jegyzőkönyvvezető. Kitér az ügy politikai vonatkozásaira. Elmondja: a letartóztatási indítvány gyakorlattá vált az ilyen ügyekben. Célja a gyanúsítottra irányuló nyomásgyakorlás: olyan vallomás elérése, amely nem valós. Budai Gyula miniszterelnöki megbízott nyomozati hatáskört gyakorol. Ő választotta ki Tátrait és Császyt, rendszeres sajtótájékoztatót tart az ügyészség épülete előtt.
A védence előzetes letartóztatására irányuló indítványnak politikai oka van. Az önkormányzati választás előtt vagyunk. Hiányoznak ez előzetes letartóztatás jogi feltételei. Mára egyetlen jogállami szerv maradt: ez a bíróság.

A bírónő láthatólag kényelmetlenül érzi magát az ügy politikai vonatkozásainak emlegetésénél,

úgy tűnik, egyedül ő nem hallott ebben az országban a Fidesz elszámoltatásáról. A védőbeszédek elhangzása után 15 óra 15 perckor berekeszti a tárgyalást, kimegyünk a folyosóra…

A padon ülve Kádárt kérdezem: ki írta a Minden kényszer nélkül-t? Szász Béla – vágja rá azonnal. Közben praktikus dolgokról is beszélünk. Miként tudom elérni őket a börtönből, hogy a fellebbezésről egyeztessünk?

…

Kérdezem, milyen lesz a börtön? Kádár azt mondja, kemény lesz. – Katona volt? – kérdezi tőlem. Nem csak katonai tanácsadó (még a Fidesz-frakciónál, a kilencvenes években). Kérdezem, melyik börtönbe fognak vinni? Valószínűleg a „Venyigébe”. Eddig nem hallottam róla, de majd meglátjuk…
…
Folytatjuk a beszélgetést Kádárral, aki azt mondja: a másodfokban, a Fővárosi Bíróságban lehet bízni. Bízom én is, akkor még nem hallván arról a bíróról, akit a Fideszben csak így hívnak: „a mi bírónk”. Itt és most nem sok remény van, de azért nem bánnám, ha börtön helyett hazamehetnék. Negyed öt felé szólnak, hogy a bíróság befejezte, menjünk vissza a tárgyalóba.

A bírónő kihirdeti a végzést: helyt adva az ügyészségi indítványnak 30 napra előzetes letartóztatásba helyeznek mindkettőnket. Tátraival együtt szemrebbenés nélkül vesszük tudomásul. Az ügyészek még a tárgyalóteremben átadják (kézbesítik) a kapcsolattartás korlátozásáról szóló határozatot, amelynek másolati példányára az átvételkor immár szokás szerint ráírom, milyen emberi jogi egyezményeket sért. Van valami abszurd a gesztusomban: összebilincselt kézzel, de a tollat mégis fegyverként fogva, a jogra joggal felelek.”

(Forrás: Császy Zsolt: Az Orbán-rezsim börtönében. DE-HUKÖNYV, Miskolc, 2015. 44-48.old.)