Ez a nap
A Fidesz zsarolta az ellenzéket a képviselői fizetésemelés támogatása érdekében

A kétharmaddal bármit meg lehet tenni, mégis van pár dolog, amihez a Fidesz elvárja az ellenzék támogató szavazatait. A kínos kérdések esetében meg akarja osztani a felelősséget.

Ilyen kínos kérdés a képviselői fizetések jelentős emelése. Aminek a megszavazásakor az ellenzék természetesen nem volt egységes. Egyedül a DK mondott nemet a fizetésemelésre, az LMP pedig el sem ment az ülésre. (Mintha egy igen/nem kérdésben a legerősebb tiltakozás az lenne, ha valaki távolmaradva nem válaszol.)
Az RTL Klub szombat esti híradójában pedig beszámoltak róla, hogyan magyarázkodtak az MSZP és a Jobbik képviselői. A védekezést egy szóban össze lehet foglalni:
zsarolás!
A Fidesz előkészített egy második javaslatot arra az esetre, ha az ellenzék nem szavazza meg vele együtt a fizetésemelést. Ez büntette volna a listáról szerzett mandátumokat. Anyagi különbséget akartak tenni tehát egyéni körzetben nyerő képviselő, és pártlistáról parlamentbe jutott politikus között. És ezt követően a frakciókat is az egyéni kontra listás arány alapján akarták pénzzel kitömni.
Józan paraszti jogértelmezés szerint ez nem szabályos: milyen alapon tesznek különbséget parlamenti képviselő és parlamenti képviselő között? Ha a parlamenti munkában azonos a joguk és a kötelezettségük, akkor hogyan lehet a javadalmazásuk más? Az egyéni képviselők ugyanis helyi munkájukra amúgy is kapnak juttatásokat irodahelytől az utazási támogatásig. Egy frakció pedig mitől lenne több, amiért abban az egyéni képviselők dominálnak?
Hát azért, mert fideszesek – mondjuk már a NER logikájával.
A 133 fős kormánypárti frakciószövetség 91 tagja egyéni képviselő. Ezt az arányt az MSZP tudja még valamennyire megközelíteni, az ő frakciószövetségük 20 tagjából 8 nyert egyéniben. Vagyis az előterjesztés célja az ellenzékre való ráijesztés volt. Ha nem szavazzák meg a fizetésük emelését, a pártjaik még kevesebb pénzhez jutnak.
Az MSZP-nél és a Jobbiknál úgy gondolták, jobb lenyelni a békát.
(Forrás: hvg.hu)
Képviselő-fizetésemelés: DÁ, cafeteria: NYET – „Puff, átment és kész!”
Szerző
Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott