Banánköztársaság
Sötét emlék: éppen ötven évvel ezelőtt, augusztus huszadikán kezdődött!
Augusztus 20 már régóta nem alkotmányunk ünnepe, de a helyzet az új rendszerben sem javult. Mostanában például ilyenkor mindenféle kóbor fideszes politikusok keresik az alkalmat, hogy minél nagyobbakat mondjanak nacionalista hallgatóságuknak.
Augusztus 20 már régóta nem alkotmányunk ünnepe, de a helyzet az új rendszerben sem javult. Mostanában például ilyenkor mindenféle kóbor fideszes politikusok keresik az alkalmat, hogy minél nagyobbakat mondjanak nacionalista hallgatóságuknak. A köldöknéző szövegelés közepette szinte elsikkad, hogy 2018. augusztus 20. világtörténelmi jelentőségű események kerek évfordulója.
A magyar 1956 és a 68-as prágai tavasz
A Népszava Szép Szó mellékletében Friss Róbert rendkívül érdekes képes összeállítása, a „Prága és az emberarcú szocializmus” című írás olvasható az ötvenedik évforduló kapcsán.
A szerző hosszan idézi Heltai György jogászt, akit a Rajk-perben bebörtönöztek, s aki 1956-ban az utolsó Nagy Imre-kormány külügyminiszter-helyettese volt. Heltai így írt 1956-ról:
amitől a szovjetek megrémültek, „az éppenséggel nem a jobboldali veszély volt, hanem az ellenkezője, az a nyilvánvaló tény, hogy a magyar forradalom nem nyúl a szocialista vívmányokhoz, hogy láthatóan a szocialista szisztéma keretei között rad -, de a világbirodalomból kiválva, nemzeti függetlenséget és demokráciát teremtve marad szocialista! ETTŐL az oroszok rettenetesen megijedtek. Annál is inkább, mert nagyon is reális volt a lehetőség, hogy a független és demokratikus szocializmus magyar példája hónapok alatt lavinát indít el Kelet-Európában (…) és ettől kiverte őket a hideg veríték. Az igazi nagy fenyegetés az volt nekik, hogy a Nagy Imre-kormány napok alatt konszolidálni fogja a helyzetet, stabilizálja a forradalom eredményeit,, és felmutat egy békés, rendezett, független, demokratikus és boldog szocialista államot – hát ezt semmiképp nem merték megvárni. Ezért léptek azonnal. És teljes brutalitással.”
Ezek a gondolatok a 12 évvel későbbi prágai eseményekre és a szovjet reakcióra is érvényesek lehetnek.
Az 1968-as prágai tavasz dokumentumait megismerve „megdöbbenhetünk a szabadság és a demokrácia (párttagságot is) felszabadító erején, s tudhatjuk: ennyiről és csak ennyiről volt szó.” A korabeli filmfelvételek pedig megtapasztalhatóvá tették a brutalitást, amely a „munkások hatalmát megvédő testvéri tankok segítségének abszurditását” jelzi.
Nem létező 68-as és nem létező 90-es nemzedék
„A politikai álmok és a mérhetetlen politikai csalódások éve volt 1968 Nyugaton és Keleten is. A keleti csalódás legnagyobb tanulsága az volt talán, hogy az akkori világpolitikai rendszerből nincs kilépés, a „létező szocializmus” ebben a ketrecben, belülről megreformálhatatlan. A Nyugat pedig – mint a szovjet birodalom fennállása alatt annyiszor – dacára a szabadság szólamainak, egy újabb világháború kockázatának árnyékában tehetetlen, s emiatt nem áll érdekében fellépni a jaltai világrend ellen.
Mindezek ellenére, vagy miatt 1968 nem mint nemzedék létezik, hanem mint a történelem kivételes pillanatának emléke, mint a változásokba vetett élő remény, amely 1989-90-ben újabb nemzedékekben támadt fel, amikor Mihail Gorbacsov végül is kénytelen volt elengedni a sztálini geopolitika maradványait.
Tragikomikus, amikor a magyar kormányfő oly vehemensen le alarja váltani a nem létező 68-as generációt, hogy helyébe ültesse az ugyancsak nem létező 90-est. Nemzedékekre osztani a történelmet és egymás ellenében értelmezni őket, ostobaság”
– írja Friss Róbert a Népszava Szép Szó mellékletében.
