Ez a nap
A rabszolgatörvény megbukott
A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.
A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.
Minden héten elmennek egy-egy állami céghez
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Szentendrei úti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, az ellenzéki képviselők levélben keresik meg az állami cégek vezetőit, hogy megtudják, „alkalmazni fogják-e a rabszolgatörvényt”.
Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 200, az adófizetők pénzéből fenntartott cég működik az országban.
Jelezte, minden héten elmennek egy-egy állami céghez, hogy a törvény alkalmazása felől érdeklődjenek.
A Magyar Liberális Párt színeiben politizáló Bősz Anett független országgyűlési képviselő elmondta, a miniszterelnök többször is beszélt arról, hogy a munkavállalók minden hónapban megkapják a ledolgozott túlórák után járó bérüket.
Tartsák be a kormányfő ígéretét
Azt követelik az állami cégektől – folytatta –, tartsák be a kormányfő ígéretét, s mutassanak példát azoknak a cégeknek, amelyek „azon törik a fejüket”, hogy ezt az emberi méltóságot és munkavállalói jogokat „lábbal tipró törvényt” végrehajtják.
Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő közölte, támogatják ezt a nyomásgyakorlást azért, hogy az állami vállatok vezetői is megértsék: „a rabszolgatörvény megbukott”. Hozzátette: felmérések szerint az emberek többsége nemet mondott a törvényre, és a multicégek egész sora is úgy gondolja, hogy „ehhez a gyalázathoz nem adja a nevét”.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a törvény alkalmazása a közlekedési cégek esetében balesetveszélyes helyzeteket okozna. „Tudnunk kell azt, hogy a BKK, a MÁV, a Volán-társaságok alkalmazni fogják-e a törvényt” – mondta.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, arra bátorítják az állami cégek dolgozóit, hogy ők is kapcsolódjanak be a sztrájkba. Emlékeztetett: az ellenzéki pártok üdvözölték, hogy a közszolgálatban dolgozók és a pedagógusok sztrájkolni fognak.
Vannak pártérdekek felett álló ügyek
Szeretnék, ha január 19-én, most szombaton leállna az ország, lenne minden nagyvárosban egy demonstráció, vagy a fontosabb utakon egy útlezárás, hogy megmutassák, nem lehet büntetlenül politizálni – hangoztatta.
Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerint vannak pártérdekek felett álló ügyek, „a fideszes rabszolgatörvény” is ilyen. A Fidesz ugyanis nyomorba akarja dönteni az embereket – fűzte hozzá.
Hozzátette: az ellenzék egységesen hívja fel a fideszes politikusok, oligarchák figyelmét, hogy a törvényt vissza kell vonniuk, mert az emberek ezt követelik.
A sajtótájékoztató végén a politikusok bevitték az MVM-hez a levelüket, amelyet a bejárat előtt vettek át tőlük a cég munkatársai.
(Forrás: MTI)
Tudta? Saját rabszolgatörvényt kaptak a közszolgálati dolgozók!
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…